Külföld

Kolera: kétezer áldozat Haitin

admin
admin

2010. 12. 06. 18:07

Október derekán történt megjelenése óta több mint kétezer áldozatot követelt a kolerajárvány Haitin, és a hatóságok csaknem 90 ezer megbetegedést regisztráltak - derült ki az egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett legfrissebb veszteségmérlegéből.

A járvány kitörése óta Haitin összesen 2013-an haltak meg kolerában, miközben a járvány nem mutatja a lassulás jeleit. Eddig már 88 789 megbetegedést regisztráltak Amerika legszegényebb országában. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) helyi fiókszervezete – szerint a következő egy évben akár 400 ezerre is nőhet a járványban megbetegedettek száma.

Duvelson Angello, Grande Anse megye tiszti főorvosa közölte, hogy jelentős számú haláleset történt azokban a közösségekben, amelyek a boszorkánysághoz társítják a betegséget. “Az emberek azt gondolják, hogy ez egy természetfeletti betegség, és ezért nem követik az orvosi utasításokat, inkább kuruzslókhoz fordulnak, akik maguk is fertőzöttek” – mondta.

Az utóbbi napokban 14 embert lincseltek meg feldühödött helybeliek, mert azt hitték róluk, hogy ők terjesztik varázslattal a járványt. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár múlt pénteken a világszervezet közgyűlésén azt mondta, hogy Haitin dolgozó ENSZ-szakértők szerint a számbavétel nehézségei miatt a veszteségmérleg a hivatalosan közzétettnek a duplája lehet. Haitin sürgős szükség van újabb, a kolerát kezelni tudó egészségügyi központokra, s ezekben további 350 orvosra, 2000 ápolóra, illetve 2200 kisegítőre – mondta Ban Ki Mun, további adakozásra szólítva fel a világ országait. Az ENSZ 164 millió dollárt kért a járvány megfékezésére, de a főtitkár szerint annak eddig csak a 20 százaléka gyűlt össze.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.