Nagyvilág

Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító Moszkvában

Kényszerleszállást hajtott végre a Dagesztáni Légitársaság utasszállító repülőgépe szombaton a moszkvai Domogyedovo repülőtéren; első hivatalos közlések szerint két ember meghalt, a sérültek száma 40, de a legtöbben mindössze zúzódásokat szenvedtek.

Domogyedovo
zavartalanul működik, a két kifutópálya közül átállították a forgalmat a
másodikra.


A Tu-154-es típusú gép a moszkvai Vnukovo légikikötőből
indult és a dagesztáni Mahacskalába tartott. Egyelőre nem tudni pontosan,
hányan tartózkodtak a repülőgépen, de az utasok száma 1080 körül volt, a
személyzet pedig különböző források szerint 7-9 tagból állt.


A felszállás után azonban a gép mindhárom hajtóműve
felmondta a szolgálatot, ha nem is egyszerre, és a személyzet úgy határozott,
hogy egy másik moszkvai repülőtéren, Domogyedovón száll le. Az előzetes
értesülések szerint az utasszállító túlfutott a leszállópályán és akadálynak
ütközött. Megsérült a gép törzse, de tűz nem keletkezett – mondták a
katasztrófavédelem illetékesei.


Rendőrségi források szerint ugyanakkor a géptest
súlyosan megsérült és kettétört.


A repülőgép földet érése után nem sokkal már egész stáb
dolgozott a helyszínen, köztük pszichológusok, akik lélektani elsősegélyben
részesítik a rászorulókat. A légügyi hatóság szakértőkből és nyomozókból álló
csoportja is útnak indult, de az első jelentősebb idei hó okozta közlekedési
problémák miatt egy órával a baleset után még dugóban állt, akárcsak a 20
mentőautó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik