Külföld

Nagy-Britannia a hó és a fagy fogáságban

admin
admin

2010. 12. 02. 11:19

Jórészt megbénult a közlekedés csütörtökre Nagy-Britannia jelentős részén a napok óta folytatódó havazás és a sarkvidéki hideg miatt. A behavazott országutakat elhagyott járművek ezrei torlaszolják el, több helyen - így Londonban is - felvásárlás kezdődött, és legalább egy újabb teljes napra zárva marad a második legnagyobb brit repülőtér, a londoni Gatwick, ahol az összes többi járattal együtt a három budapestit is megint törölték.

Csütörtök délelőttre Londont is elborította a hó, gyakorlatilag megbénítva a brit főváros közlekedését. A naponta 3,5 millió utast szállító, 400 kilométeres metróhálózat – amelynek jelentős része a felszínen fut – komoly fennakadásokkal működött, csakúgy, mint az ingázókat szállító elővárosi vasúti rendszer.

Csütörtökön a Londont a kontinenssel összekötő, 300 kilométeres sebességgel közlekedő Eurostar szupervonatok brüsszeli járatainak felét törölték, a menetrendben szereplő 17 párizsi Eurostar-járat közül pedig hét nem indul a nap folyamán.

Sok repülőjáratot töröltek

A londoni Gatwick repülőtér, amelyet előző nap zártak le, a folyamatos havazás miatt csütörtökön is zárva maradt, és a légikikötő tájékoztatása szerint a zárlat legalább péntek reggelig eltart.

A Gatwicket működtető cég arra kérte az utazókat, hogy pénteken is légitársaságuknál érdeklődjenek járataikról.
Gatwick és Ferihegy között a Malév napi két, az easyJet brit légitársaság napi egy járatpárt közlekedtet, és a lezárás miatt csütörtökön – csakúgy, mint előző nap – mindhárom járatpárt törölték.

A London nyugati határán fekvő Heathrow – ahonnan a British Airways (BA) indít járatokat Budapestre – csütörtökön működött ugyan, de a BA három budapesti járata közül a középsőt ismét törölték, ugyanúgy, ahogy szerdán is.

Lutonon, a harmadik olyan londoni repülőtéren, ahová Budapestről is érkeznek napi járatok, csütörtökön viszonylag zavartalan volt a forgalom.

Hóhelyzet Európában - KÉPGALÉRIA!

Hóhelyzet Európában – KÉPGALÉRIA!

Egyméteres a hó

Skócia nagy részét, valamint Anglia északi és keleti vidékeit csütörtökön egyméteres hó borította, és Londonban is összefüggő, 15-20 centis hótakaró alakult ki. A déli országrészben, így a fővárosban is további 30 centiméternyi havat jósol a meteorológia a következő 24 órára.

A kemény fagy is folytatódik: csütörtökre virradóra mínusz 15-20 fokos hőmérsékleti mélypontokat mértek a magasabban fekvő helyeken, de a nagyvárosokban sem volt sokkal melegebb. A behavazott országutakon elhagyott járművek ezrei, köztük kamionok nehezítik a hóeltakarítást.

Felvásárlás indult

Ellátási nehézségektől tartva több helyen, így Londonban is felvásárlás kezdődött, és sok szupermarket kifogyott az alapvető élelmiszerekből.

A brit Közúti Fuvarozók Szövetségének vezetője szerint a fennakadások miatt a kenyér- és tejszállítmányok gyakran nem jutnak el az áruházakba. A helyzetet nehezíti, hogy a havazás miatt az élelmiszerraktárak dolgozói sem mindig érnek be munkahelyükre.

A Tesco szupermarketlánc szóvivője elmondta: nagyon nagy a tartós élelmiszerek kereslete, leveskonzervekből például egy nap alatt 27 százalékkal ugrott meg az értékesítés.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.