Nagyvilág

Gázában továbbra is sanyarú az élet

Segélyszervezetek szerint Izrael csak kis mértékben csökkentette a Gázai övezet három éve tartó blokádjának szigorát, továbbra is halódik az üzleti élet és az építőipar az elszegényedett.

Az övezetben tevékenykedő 21 segély- és jogvédő szervezet kedden közzétett közös jelentésében azzal vádolja Izraelt, hogy nem tartja meg a blokád civileket sújtó korlátozásainak enyhítésére vonatkozó ígéreteit. A jelentés szerint Izrael többféle élelmiszert és bizonyos építőanyagokat is beenged már a palesztin területre, de akadályozza a nagyobb építési beruházások megvalósítását, és továbbra is tiltja az exportcikkek többségének bejutását.

“Nem látjuk, hogy Izrael enyhítené olyan mértékben a blokádot, mint ahogy ígérte” – mondta Karl Schembri, az Oxfam segélyszervezet képviselője. Az Oxfamen kívül olyan szervezetek vettek részt a dokumentum összeállításában, mint az Amnesty International és a Save the Children.

Izrael és Egyiptom a Hamász iszlamista szervezet 2007. júniusában történt gázai hatalomátvétele után vonta blokád alá a 2,5 millió lakosú övezetet. A korlátozás vonatkozott a gyárak üzemeléséhez és az építőipari beruházások folytatásához szükséges alapanyagokra is, majd hátráltatta a gazdaság talpra állását és az újjáépítést azután, hogy Izrael az őt érő rakétatámadások miatt 2008 végén, 2009 elején katonai offenzívát hajtott végre a Hamász ellen. A három hétig tartó hadműveletben több ezer épület romba dőlt az övezetben. Izrael annak hatására tett ígéretet a blokád szigorának enyhítésére, hogy nemzetközi nyomás nehezedett rá a halálos kimenetelű, idén májusi tengeri incidens miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik