Nagyvilág

Veszíthet a szlovák kormánykoalíció

Hírügynökségi értékelések szerint a jobbközép kormánykoalíció vereségét hozták a Szlovákiában szombaton tartott helyhatósági választások.

A vasárnap reggeli adatok szerint a szlovákiai szabad választások történetében első ízben fordult elő, hogy a kereszténydemokraták elvesztették a pozsonyi polgármesteri választást. Sőt több más nagyvárosban ugyancsak a volt miniszterelnök, a szociáldemokrata Robert Fico pártja, az Irány-Demokrácia nevű párt, a Smer tört előre.

Mikulás Dzurinda külügyminiszter, a kereszténydemokrata Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke vasárnap hajnali nyilatkozatában elismerte a kudarcot. “Egy kézműves is olykor jól értékesíti termékeit, olykor pedig rosszul” -fogalmazott Dzurinda. “Mi most rossz munkát végeztünk” – tette hozzá.

Az első kommentárok szenzációként értékelték, hogy Pozsonyban a Smer által támogatott, párton kívüli jelölt futott be. A főváros mostanáig a jobbközép pártok “bevehetetlen erődjének” számított.

Korábban az MTI pozsonyi tudósítója, Kokes János korábban arról számolt be: várhatóan több tucatnyi polgármestere lesz a kormánykoalíciós Híd magyar-szlovák polgári pártnak és a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártjának (MKP) is – derült ki a szlovákiai önkormányzati választás szombaton éjfél körül ismert, nem hivatalos részeredményeiből. A magyarok lakta régiókban a helyhatósági választások nagy tétje az volt, hogy a Híd vagy az MKP szerez-e erősebb pozíciókat. A polgármester választási részeredmények alapján ezt egyelőre nem lehet megítélni, ráadásul a képviselőválasztásnál még a részeredmények sem ismertek.

A nem hivatalos részeredmények szerint nagyobbrészt magyarok lakta városok közül MKP-s polgármestere lesz Dunaszerdahelynek, Somorjának, Tornaljának vagy Szepsinek. A Hídnak, amely most első ízben mérette meg magát az önkormányzati választásokon, az eddigi eredmények alapján számos magyarok lakta kisebb településen lesz polgármestere. Kassa új polgármestere pedig az ellenzéki Smer és a Híd közös jelöltje lesz. Néhány helyen a Híd és az MKP által támogatott jelölt győzött. A legnagyobb felvidéki magyar városban, Révkomáromban a két magyar párt versengéséből azonban végül is a független szlovák jelölt került ki győztesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik