Nagyvilág

Túl drágán utazgat Obama

Egy átlagos amerikai házat tudna vásárolni abból a 181 757 dollárból, amibe az elnöki különrepülőgép, az Air Force One egy órai üzemeltetése kerül - jelentette az amerikai légierő által közölt adatokra hivatkozva a FoxNews.com.

Az adatot a Nemzeti Adófizetők Szövetségének Alapítványa tette közzé, az a Egyesült Államok légierejének 89. légi szállító ezredére hivatkozva.

“Bámulatos. Ez sokkal több, mint bármelyik korábban közzétett összeg. Nagyon meglepő, s ez természetesen csak a töredéke annak, amit az elnök utaztatására költenek” – mondta Damian Brady politikai elemző, a jelentés szerzője.

Szemérmetlenül drága indiai út?

Jeff Capenos, az elnöki gépet üzemeltető 89. légi szállító ezred törzsőrmestere a Fox News érdeklődésére elmondta, hogy az összeg az üzemanyag árától a repülőgép karbantartásáig mindent magában foglal. A korábbi becslések rendre 100 ezer dollár alatti összegre becsülték az elnöki különgép üzemeltetésének költségét. Brady szerint a minden eddigi becslést túlszárnyaló üzemeltetési költség nemcsak az inflációt és több, eddig számításba nem vett járulékos költséget foglal magában, hanem a gépen az utóbbi időben elvégzett korszerűsítések árát is.

Brady egyébként “vadul eltúlzott” adatnak nevezte azt az indiai médiában megjelent állítást, miszerint napi 200 millió dollárba került Obamának az a 10 napos ázsiai körútja, amelyre az elnök közvetlenül a demokraták november 2-án elszenvedett félidős választási veresége után indult.

Utoléri Busht

Az Indiát, Indonéziát, Dél-Koreát és Japánt érintő látogatás azonban így sem volt olcsó. Brady úgy számolt, hogy az elnöki különgép ázsiai útja, 48 óra repülési időt számítva, 8,7 millió dollárba került, a portugáliai NATO-csúcsra való utazás pedig 2,7 millió dollárba.

A lisszaboni vizit egyébként rekorderré emelte Obamát, aki elnökségének első két éve alatt 55 napot töltött külföldön. Az eddigi csúcstartó az idősebb Bush elnök volt, 54 nappal. A Fehér Ház jelenlegi lakója eddig 26 országot keresett fel, többet közülük többször is.

Clinton a rekorder

Az elnökök közül a világutazási abszolút rekordot Bill Clinton tartja, aki két elnöki ciklusa alatt 55 külföldi utazást tett és 233 napot töltött külföldön. Az ezüst az ifjabbik Bush elnöké, aki 49 vizitet ejtett meg, összesen 215 nap alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik