Külföld

Észak-Korea újabb támadást ígér

admin
admin

2010. 11. 25. 06:58

Egy nappal a dél-koreai sziget ágyúzása előtt Kim Dzsong Il és utódjául kijelölt fia, Kim Dzsong Un azon a tüzérségi támaszponton járt, ahonnan leadták a lövéseket. Dél-Korea megerősítette a Sárga-tenger védelmét, Phenjan jelezte: kész újabb csapást mérni a déliekre. Kína szerint nem Észak-Korea provokált.

A Joongang Daily című dél-koreai lap értesülése szerint Kim Dzsong Il személyesen ekkor adta ki a parancsot a támadásra. Fia valószínűleg azért kísérte el őt, hogy tapasztalatokat szerezzen a hadsereg irányítása terén. Lapértesülés szerint a két Kim találkozott a helyi katonai körzet parancsnokával.

A KCNA észak-koreai hírügynökség jelentése alapján a két Kim hétfőn magas rangú katonai vezetőkkel együtt látogatást tett abban a tartományban, ahol a lövéseket leadó tüzérségi támaszpont van. A KCNA azonban csak arról tett említést, hogy a küldöttség egy halászati üzemet keresett fel.

Mike Mullen tengernagy, az amerikai egyesített vezérkar főnöke a napokban egy televíziós interjúban ugyancsak úgy vélte, hogy a támadás valószínűleg összefüggésben áll a kommunista rezsim vezetői posztján várható utódlással.

A dél-koreai elnök utasítást adott a biztonság erősítésére

Ri Mjong Bak dél-koreai elnök csütörtökön utasítást adott arra, hogy jelentősen erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket a Sárga-tengernek Észak-Koreához közel eső térségében – közölte a szöuli elnöki hivatal egyik magas rangú tisztviselője. Az elnök utasítása értelmében csapaterősítést vezényelnek annak az öt dél-koreai szigetnek a körzetébe, amelyek közül az egyiket tüzérségi támadás ért kedden Észak-Koreából.

Phenjan időközben jelezte, hogy kész újabb csapásokat mérni Dél-Koreára, ha Szöul nem hagy fel az ellene irányuló provokációkkal.

Szöul közölte azt is, hogy megpróbálja elérni Pekingnél: vesse latba befolyását az észak-koreai vezetésnél. E lépés szempontjából negatívum, hogy Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszter közben elhalasztotta e hétre tervezett szöuli látogatását. Ennek okát azonban nem közölték.

A Csoszun Ilbo című dél-koreai lap idézte a parlament védelmi bizottságának egy meg nem nevezett tagját, aki elmondta: a hadsereg tanulmányozza azt az értesülést, amely szerint maga Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és fia, kijelölt utódja, Kim Dzsong Un hagyta jóvá a tüzérségi támadást. A katonai vezetés hajlik ennek tényként való elfogadására, s valószínűleg kizárja azt a változatot, hogy az észak-koreai belső hatalmi harc részeként valamelyik katonai parancsnok adott utasítást a támadásra – írta a Csoszun Ilbo.

A dél-koreai elnököt gyengeséggel vádolják

Gyengeséggel vádolja Ri Mjong Bak államfőt a dél-koreai sajtó, túl óvatosnak ítélik ugyanis az észak-koreai tüzérségi támadásra adott katonai választ. “Nem túlságosan elrettentő egy kegyetlen és ellenséges erővel szemben, ha Dél-Korea csak beszél, és keveset cselekszik” – írja szerkesztőségi cikkében a The Korean Times című napilap, és sajnálkozik amiatt, hogy “Szöul képtelen megtorolni Phenjan provokációját”.

A Korea Dzsungang című konzervatív lap szintén szerkesztőségi cikkben felszólítja a kormányt, hogy alakítson ki új katonai doktrínát az észak-koreai hadsereg provokációival szemben. “A gond az, hogy erőtlenek a válaszaink” – állapítja meg a cikk, utalva arra, hogy a Cshonan dél-koreai hadihajó márciusi elsüllyesztése katonai vonatkozásban büntetlenül maradt.

Kína folytatná a tárgyalásokat

Kína ellenzi a katonai provokáció minden formáját a Koreai-félszigeten – idézi Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök Moszkvában elhangzott szavait a kínai sajtó csütörtökön. Ven ezt a Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel folytatott megbeszélésein jelentette ki, megerősítve, hogy országa elkötelezett a béke és a stabilitás fenntartásában a félszigeten. Ennek szavatolásához és a nukleáris leszereléshez nélkülözhetetlennek nevezte a hatoldalú tárgyalásokat.

A kínai kormányfő a “jelenlegi súlyos és bonyolult helyzetben” önmérsékletre szólított fel és úgy vélte, hogy a nemzetközi közösségnek többet kell tennie a feszültség oldásáért.

Kína szoros figyelemmel kíséri a fejleményeket, sajnálatosnak tartja, hogy az esetnek áldozatai voltak és vagyoni kár keletkezett; aggódik a helyzet miatt – húzta alá Hung Lej (Hong Lei). Peking mindkét felet nyugalomra és önmérsékletre inti és mielőbbi párbeszédet szorgalmaz. Kína minden olyan cselekményt ellenez, amely veszélyezteti a békét és a stabilitást, a viták tárgyalásos megoldásának a híve – szögezte még le Hung azzal, hogy Kína kész közreműködni a helyzet rendezésében.

Peking szerint Dél-Korea provokált

A kínai sajtó csütörtökön részletesen ismerteti a szerdai észak koreai külügyi szóvivői közleményt, miszerint a támadásra önvédelemből került sor azután, hogy Phenjan többször figyelmeztette déli szomszédját: ha az előző nap kezdett hadgyakorlata során tengeri területén csapódnak be lövedékek, arra válaszolni fog.

A közlemény szerint Dél-Korea ennek ellenére lőtte a térséget, amivel “nyíltan provokálta” a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (KNDK). “Amennyiben a KNDK nem válaszolt volna, akkor az azt jelentette volna, hogy a Jonpjong-sziget Dél-Korea vizeihez tartozik” – húzta alá a szóvivő, aki az Egyesült Államokat és más nemzetközi szervezeteket az igazság elferdítésével vádolt, s szerinte azok csak “olajat öntenek tűzre”.

A kínai lapokban közölt térképek bemutatják mind a Dél-Korea, mind az Észak-Korea által meghatározott, egymással nem egyező tengeri határvonalakat. A Hszinhua hírügynökség összeállításában megjegyzi, hogy Dél-Korea egyoldalúan határozta meg öt sziget hovatartozását érintő tengeri határát, s ezt Phenjan sosem ismerte el. A két, lényegében hadban álló ország hadihajói a tengeren eddig három alkalommal: 1999-ben, 2002-ben és 2009-ben kerültek közvetlen konfliktusba egymással.

Az észak-koreai tüzérség kedden ágyúzta a Koreai-félszigettől nyugatra, a két Korea vitatott tengeri határának közelében húzódó dél-koreai Jonpjong-szigetet. A támadásban legkevesebb két dél-koreai tengerész és két polgári személy meghalt, több mint egy tucatnyian megsebesültek, és épületek égtek le.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.