Nagyvilág

Obama: az USA megvédi Dél-Koreát

Barack Obama amerikai elnök "szégyenletesnek" nevezte az észak-koreai támadást.

“Dél-Korea a szövetségesünk. A koreai háború óta az. Mi pedig határozottan megerősítjük elkötelezettségünket, hogy szövetségesként megvédjük Dél-Koreát” – jelentette ki az amerikai elnök az ABC Newsnak nyilatkozva. Ez volt az amerikai elnök első nyilvános állásfoglalása az incidens ügyében, amióta Észak-Korea tüzérségi támadást indított egy dél-koreai sziget ellen.

Ezt követően közös hadgyakorlat megrendezésében állapodott meg az amerikai és dél-koreai elnök válaszul a keddi észak-koreai tüzérségi támadásra – jelentette be a washingtoni Fehér Ház közleményében. Obama és Ri Mjong Bak telefonon egyeztetett egymással közép-európai idő szerint ma hajnalban. Megállapodtak, hogy a két ország az elkövetkező napokban rendezi meg a hadgyakorlatot, amellyel demonstrálni kívánja szoros biztonsági együttműködését és szövetsége erejét.

Kan Naoto japán kormányfő azzal a kéréssel fordult szerdai sajtóértekezletén Kínához, hogy segítsen megfékezni Észak-Koreát, amelynek tüzérsége az előző nap ágyúzott egy dél-koreai szigetet. A kormányfő üzenetében hivatkozott arra a tényre, hogy Pekingnek jelentős befolyása van Phenjanra.

Dél-Korea eközben amellett döntött, hogy felfüggeszti az Észak-Koreába irányuló humanitárius segélyének folyósítását – közölte szerdán a szöuli országegyesítési minisztérium.

Kedden tűzpárbaj alakult ki a két Korea között: Észak-Korea ágyúzni kezdte a Jongpjon-szigetet, mire Dél-Korea visszalőtt: az incidensben két déli katona életét veszítette és legalább tizennyolcan megsebesültek. Phenjan azt állította, hogy Szöul tüzelt először. Az USA, Oroszország és Japán azonnal elítélte a támadást, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig rendkívüli ülést rendelt el az eset kapcsán.

AJÁNLOTT LINKEK:

Keményebb harcmodorra vált Dél-Korea (Kitekintő.hu)

Dél-koreai képgaléria (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik