Külföld

Ellepi a szemét a görögöket

admin
admin

2010. 11. 23. 11:08

Hulladékhegyek állnak Athén és a görög nagyvárosok utcáin a szemétszállítók egy hete tartó sztrájkja miatt. A négymilliós görög fővárosban a helyi lakosok beszámolói szerint orrfacsaró a bűz.

A szemétszállítók szakszervezete fizetésemelést és a szállítói létszám 500 fős növelését követeli. A béremelésről folyó alkudozás – és így a sztrájk – lezárására egyelőre nincs esély, hiszen a nehéz helyzetben levő Görögországban az állami szféra egésze fizetés- és létszámcsökkentéssel kénytelen szembesülni.

Görögország azt vállalta az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közös, három évre szóló, 110 milliárd eurós mentőcsomagja feltételeként, hogy az idei GDP-arányos államháztartási hiányt 9,4 százalékra faragja le a tavalyi 13,61 százalékról, jövőre pedig 7,4 százalék lesz a deficit.

Ugyanakkor az adóemelések, a nyugdíjak és a közszolgálati dolgozók fizetésének csökkentése, valamint a közkiadások visszafogása mind-mind rontja a gazdaságnövekedési kilátásokat, a magas szinten stabilizálódott infláció pedig tovább csökkenti a fogyasztók vásárlóerejét.

A kormány megszorító költségvetési terve miatt rendszeresek a sztrájkok Görögországban az állami alkalmazottak körében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.