Nagyvilág

Ficóhoz hasonlítja Orbánt a SME

"A magyar kormánynak azért volt szüksége az alkotmánybíróság jogköreinek korlátozására, hogy ne kelljen jól gazdálkodnia, s mindezt a magánvagyonhoz való jog korlátozásával próbálja eltakarni" - írja Sme című szlovák lap.

A Sme című szlovák liberális napilap “Takarodjatok az utunkból” címmel
közöl csütörtökön kommentárt a magyar alkotmánybíróság jogköreinek
módosításáról
.

A cikk szerzője, Peter Morvay szerint Orbán Viktor állítása, hogy az állam jobban tud gazdálkodni a nyugdíjra szánt pénzekkel, mint a magánalapok, teljesen megegyezik azzal, amit Robert Fico mondott Szlovákiában, amikor fel akarta számolni a nyugdíjrendszer második pillérét. Morvay úgy véli: Orbán és Fico azonban éppen azért akarják olyan nagyon a magánemberek megtakarításait, “mert vezetésük alatt az állam nem tud jól gazdálkodni a pénzzel”. “Ha ezek a politikusok valamit garantálni tudnak, az csak az, hogy ha rájuk bízzuk, elveszítjük a pénzünket” – mutat rá a lap kommentátora.

“Az alkotmánybíróság jogkörei korlátozásának, akárcsak Orbánék többi, a kormányzati hatalmat ellenőrző demokratikus mechanizmusok likvidálására irányuló lépésének a legfőbb oka szabad kezet kapni a pénzszerzéshez. Ezzel aztán el tudják takarni azt, hogy képtelenek és nem is akarnak jól gazdálkodni. És már az is világos, hogy ezen igyekezetükben nagyon messzire hajlandóak elmenni” – olvasható a Smeben.

A szerző megjegyzi: nem véletlen, hogy a magántulajdonhoz való jog hiányzik azon alapjogok közül, amelyek megsértésével a magyar alkotmánybíróság foglalkozhatna. A Fidesz frakcióvezetője szerint a magántulajdonhoz való jog nem emberi alapjog. “Az egyén magántulajdona és annak tiszteletben tartása azonban az euroatlanti civilizáció egyik alapja” – szögezi le a szerző. Szerinte ez a legfőbb oka annak, hogy a demokrácia éppen a mi kultúrkörünkben fejlődött ki a legjobban.

“Rendszeresen ellenkezni csak az tud, aki a magánvagyonnak köszönhetően be tudja biztosítani a kormánytól való független létét. Nem véletlen, hogy a kommunisták kulcsfontosságú lépése az volt, hogy elvették az emberek vagyonát. Orbán és Fico azzal biztosították népszerűségüket, hogy azt állították: csak a rossz kapitalisták és bankárok pénzét támadják. A háború után is velük kezdődtek a dolgok nálunk. S ahogy Magyarországon a magánbiztosítók ügyfeleinek ügye jelzi, hogy ez többnyire csak a kezdet” – záródik a Sme jegyzete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik