Nagyvilág

Új út nyílt Hollywoodba

Az Amazon.com "megnyitotta" saját online filmstúdióját, amelyre bárki feltöltheti produkcióját és forgatókönyvét. Az anyagokból havonta választják ki és jutalmazzák a legjobbakat, amelyekből végül valódi hollywoodi film is születhet.

Az Amazon Stúdió célja – az anyagi megfontolásokon túl -, hogy utat nyisson az új tehetségeknek, és a potenciális filmeket az internetes közönség előtt tesztelje.

A virtuális stúdióba érkező filmekből és forgatókönyvekből a közönség visszajelzése alapján januártól kezdve havonta választják ki a legjobbat, amely garantált pénzjutalomban részesül. Ez a forgatókönyvek esetében 20 ezer dollár, azaz 4 millió forint, a filmek esetében százezer dollár, tehát 20 millió forint.

A következő év végén egy forgatókönyvet, illetve egy filmet – a 2011. december 31-ig benyújtott alkotások közül – az év abszolút győztesének választanak. Az év szkriptje százezer dollár, vagyis 20 millió forint, az év filmje egymillió dolláros, tehát 200 millió forintos jutalmat kap.

Az Amazon Stúdió egyúttal arra bátorítja a jelentkezőket, hogy a közönségvisszhang, illetve újabb ötleteik nyomán az alkotók maguk is fejlesszék tovább a már benyújtott produkcióikat, és az újabb fázisokat is töltsék fel a honlapra.

Az Amazon.com a Warner Bros stúdióval kötött megállapodás alapján a hollywoodi stúdiónak elsőbbséget biztosít annak a filmnek a leforgatására, amit az Amazon Stúdió erre alkalmasnak tart. Ám ha a Warnert nem érdekli a produkció, az Amazonnak jogában áll más stúdióra bízni a gyártást. A beküldött munkákra az Amazon Stúdiónak 18 hónapos opciója van, de ha az alkotó igényi, ez az időszak meghosszabbítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik