Nagyvilág

Kibertámadásokra készül a NATO

Számítógépes rendszerek elleni támadás elhárítását gyakorolja kedden kezdődött, csütörtökig tartó szimulációs gyakorlatán a NATO.

A “Cyber Coalition 2010” fedőnevű gyakorlat során a megoldandó hipotetikus alaphelyzet az, hogy egyszerre több NATO-tagállamnak, illetve magának az észak-atlanti szervezetnek a számítógépes rendszerei ellen összehangolt támadás indul. Ezt kell elhárítania az illetékes nemzeti, illetve szövetségi hatóságoknak és intézményeknek.

Az akció, amelyet a belgiumi Monsban található NATO-főhadiszállásról irányítanak, immár a harmadik kibernetikai hadviselési gyakorlata az atlanti szövetségnek. Az első, 2008-as gyakorlatban még csak a NATO-intézmények vettek részt, de tavaly már bevonták a tagországokat is.

A NATO új, e hét végén Lisszabonban elfogadandó stratégiai koncepciója az előzetes tájékoztatások szerint hangsúlyozottan szól az új típusú biztonsági kihívások és veszélyek között a számítógépes rendszerek elleni támadások eshetőségéről.

A minap az Európai Unióban szerveztek olyan gyakorlatot, ahol a feladat szimulált kibernetikai támadás elhárítása volt.

AJÁNLOTT LINKEK:

Már valóság a titkos háború (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik