Külföld

10 kilométer autópálya egy év alatt

admin
admin

2010. 11. 15. 11:44

Nem titkolt iróniával tudósítanak a hétfői román napilapok arról, hogy Emil Boc miniszterelnök jelenlétében, "ünnepélyesen" adtak át a forgalomnak újabb 10 kilométeres szakaszt az észak-erdélyi autópályából.

Alig egy évvel ezelőtt készült el a Bechtel amerikai vállalat által épülő – a román költségvetésből finanszírozott – autósztráda első, 42 kilométeres szakasza Gyalu és Torda között. Ez lehetővé tette, hogy a gépkocsivezető egy jó órát megspóroljon az útidőből, miután elkerülheti Kolozsvár rendkívül zsúfolt központját. Az idén azonban csupán 10 kilométerrel sikerült megtoldani ezt a szakaszt Torda és Aranyosgyéres között.

Ezt a szakaszt adták át szombaton a forgalomnak a miniszterelnök és Anca Boagiu közlekedési miniszter jelenlétében. Az immár 52 kilométer hosszú észak-erdélyi autópályának köszönhetően körülbelül negyed annyi idő alatt lehet eljutni Gyaluból Aranyosgyéres keleti kijáratához, mint korábban. A sztrádaépítés fő vállalkozójának, a Bechtelnek az adatai szerint az autópályán átlagosan napi 9000 gépjármű halad át.

A román sajtó az eseményről szóló tudósításaiban érezhető iróniával jegyezte meg, hogy Romániának négy év “megfeszített munkával” sikerült 52 kilométer autósztrádát megépítenie. A jelenlegi pénzügyi helyzet azonban azt sejteti, hogy jövőre aligha készül el akár egy méternyi is az infrastrukturális beruházásból. Boc az átadási ceremónián csak annyit közölt: egyelőre nem tudni, hogy jövőre milyen irányban és iramban halad majd az építkezés. “Dolgozunk a jövő évi költségvetésen, keressük a Bechtel-féle projekt finanszírozási lehetőségeit” – mondta a kormányfő.

Bogdan Sgarcitu, a Bechtel szóvivője a Ziarul Financiar című román gazdasági napilapnak a múlt héten úgy fogalmazott, hogy bizonytalan az összesen 415 kilométer hosszúra tervezett, Bors és Brassó közötti nyomvonalon haladó autópálya további sorsa. Emlékeztetett ugyanis, hogy a román kormány egyelőre az európai uniós alapokból finanszírozott dél-erdélyi autópályát részesíti előnyben. A kizárólag állami költségvetésből épülő beruházásokat, mint amilyen az észak-erdélyi autópálya, egyelőre nem tudja támogatni pénzhiány miatt. Sgarcitu szerint ha a kormány nem talál megoldást a finanszírozási problémára, a dolgozókat elbocsátják.

A Bechtel az idén összesen 90 millió eurót költött az észak-erdélyi autópályára, amiből 60 millió eurót a most átadott tíz kilométeres szakasz tesz ki. Ezen kívül az idén még dolgoztak az autópályáról az országútra levezető gyalui körforgalomnál, és a Bihar megyei viaduktnál, amely egyelőre használhatatlan, hiszen még nincs bekötve az úthálózatba.

A Bechtel adatai szerint ahhoz, hogy folytatni lehessen a munkálatokat Zilah, illetve Bors és a magyar határ irányában, 19,3 millió euróra lenne szükség az autópálya nyomvonalán lévő területek kisajátításához. Ha Marosvásárhely és Brassó felé akarják meghosszabbítani a már meglevő sztrádarészt, akkor a következő szakasz megépítésének első lépéseként 16,7 millió eurót kell költeni a kisajátításokra. A borsi határátkelőhelytől Brassóig húzódó autópálya átadását eredetileg 2012-re tervezték.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.