Nagyvilág

Nemzeti gyásznap Németországban

A háborúk tanulságainak feledése ellen emeltek szót Németország vezető politikusai a vasárnap tartott nemzeti gyásznapon.

A parlament berlini épületében rendezett ünnepi megemlékezésen Guido Westerwelle alkancellár és külügyminiszter kijelentette: a II. világháború után a győztesek és a vesztesek oldalán található családok egyéni fájdalma képezte a megbékéléshez szükséges összekötő erőt. Westerwelle egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az alig hogy elkezdődött XXI. század máris tele van fegyveres konfliktusokkal, világunk távolról sem nevezhető békésnek. Egyúttal óva intett attól a veszélytől, amelyet az újraéledő nacionalizmus eszméje jelent földrészünkre nézve.

Ha időnként egyesek panaszkodnak Európára, akkor jusson mindenkinek eszébe, hogy az Európai Unió, az egységessé váló Európa révén több mint hat évtizede a béke időszaka köszöntött be földrészünkre – hangoztatta a német alkancellár. – Az együttműködés alkalmasint megerőltető lehet. Ám aki tekintetbe veszi a konfrontáció következményeit, az tudja, hogy az együttműködés minden fáradságot megér.

A nap folyamán Christian Wulff szövetségi elnök, Westerwelle alkancellár, Hannelore Kraft, a felsőház (Bundesrat) elnöke és Klaus Wowereit, Berlin kormányzó polgármestere koszorút helyezett el az Unter den Linden sugárúton lévő Neue Wache csarnokában, a háborúk és diktatúrák áldozatainak központi emlékhelyén.

Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter a Bundeswehr berlini emlékhelyén mondott beszédet. A családtagok jelenlétében felolvasta a 2009 óta szolgálat közben meghalt német katonák neveit, majd megkoszorúzta az emlékművet. Délelőtt a berlin-weissenseei zsidó temetőben emlékezett meg az I. világháborúban elesett zsidó származású német katonákról.

A nemzeti gyásznapot a hadisírgondozó szövetség kezdeményezésére 1924 óta minden év novemberében tartják Németországban; ezen a napon emlékeznek meg a két világháború, valamint a náci uralom áldozatairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik