Nagyvilág

Orbán kiszámítható együttműködésre készül Ukrajnával

A magyar-ukrán kapcsolatok fejlesztéséről, a gazdasági együttműködés elmélyítéséről és Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseinek magyar támogatásáról tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök ukrán kollégájával, Mikola Azarovval pénteken Kijevben.

A tárgyalásokat követő közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor köszönetet mondott ukrán vendéglátóinak a – mint fogalmazott – „a két nagyszerű találkozóért”. Emlékeztetett rá, hogy a mostani ukrán vezetéssel ez volt az első találkozása, kiemelve, hogy az ukrán vezetőkben nagyon kedves, barátságos és nyitott embereket ismert meg. Szerinte ez jó személyes alapot ad a kapcsolatok elmélyítéséhez.

A miniszterelnök elmondta, hogy a magyar-ukrán kapcsolatok az elmúlt időszakban meglehetősen elhanyagoltak voltak, de „most jól állnak a csillagok”, hiszen a jelenlegi ukrán vezetés stabilizálta Ukrajnát, „én pedig most dolgozom azon, hogy stabilizáljuk Magyarországot”. „Két stabil és kiszámítható ország együttműködésére készülünk” – fogalmazott.

Hozzátette: „nagyra értékeltük az új ukrán kormánynak azokat a bátor intézkedéseit, amelyekkel visszavonta az ukrajnai magyar kisebbségre nézve hátrányos intézkedéseket”. Orbán ennek kapcsán megígérte az ukrán miniszterelnöknek, hogy nagyon rövid időn belül elhárítja az ukrán nyelv magyarországi oktatása előtt álló akadályokat.

Az energetika terén folytatott magyar-ukrán együttműködés kapcsán a miniszterelnök elmondta: ezen a téren sokkal nagyobb potenciál van, mint amennyit ebből a felek idáig kihasználtak. Hangsúlyozta: jelezte ukrán partnerének, hogy ezen a téren új szereplőkkel és sokkal nagyobb léptékben tervezi az együttműködést.

A jövő évi magyar EU-elnökség kapcsán Orbán Viktor kifejtette: az EU jövője Ukrajna felé vezet, hiszen az uniónak nagyobbodni, erősödni kell, s ez csak Ukrajna felé lehetséges. „Igazi teret nyerni, igazi nagy befolyást szerezni csak az ebbe az irányba való törekvéssel lehetséges” – emlékeztetett. Mint mondta: „a politikában nagyon ritka kegyelmi pillanatban vagyunk az ukrán-magyar kapcsolatokat illetően, hiszen az ukrán-magyar kapcsolatokban nincs akadályozó tényező”. Hozzátette: „minden adott a sikerhez, s csak személyesen rajtunk múlik, hogy ebből a lehetőségből mit sikerül megvalósítani”. Megjegyezte: örül annak, hogy ezt a lehetőséget komolyan vevő ukrán vezetőkkel találkozott.

Az MTI-tudósítójának kérdésére, hogy a megbeszéléseken szóba került-e a kárpátaljai magyarok helyzetének javítása, Orbán Viktor kifejtette: kijevi tárgyalásain központi helyen szerepelt a kárpátaljai magyarság ügye. Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai magyar kisebbséget illetően több kérdésben egyetértés volt közte és az ukrán elnök, valamint miniszterelnök között. A legfontosabb kérdés, hogy a kárpátaljai térséget fejleszteni kell, hiszen a térségben külön potenciál van, így a gazdasági vegyes bizottság külön fog foglalkozni ezzel a kérdéssel – mutatott rá.

A miniszterelnök elmondta, hogy az ukrán vezetés elismerését fejezte ki azért, ahogy a kárpátaljai magyarok hozzájárulnak Ukrajna fejlődéséhez”. „Ukrán partnereimnek elmondtam, hogy mi abban vagyunk érdekeltek, hogy az ukrajnai magyarok elismert, megbecsült és törvénytisztelő polgárai legyenek Ukrajnának” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy „gondok természetesen vannak, de a fejlemények abba az irányba haladnak, hogy ezek megoldódjanak, hiszen egyetlen olyan problémát sem azonosítottunk, amelyet ne tudnánk megoldani”.

A kisebbségi kérdésről szólva Mikola Azarov ukrán miniszterelnök elmondta: kérte Orbán Viktort, hogy Magyarország támogassa a területén élő ukránok nyelvhasználatát, kultúrájának fejlődését, az ukrán nyelvű tévéadások folytatását. Hozzátette: nagyon imponál neki az a határozottság, ahogyan magyar kollégája viszonyult ezeknek a problémáknak a megoldásához. Az ukrán kormány mindent megtesz a kárpátaljai magyarok nyelvének és kultúrájának a fejlesztése érdekében – emlékeztetett Azarov, aki gratulált az ukrán tárgyalóküldöttségben részt vevő Gajdos Istvánnak, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökének Beregszász polgármesterévé történt megválasztása alkalmából.

Az Ukrajna és EU közötti vízummentesség elérésének magyar támogatására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor kifejtette: Magyarország nem fél az ukránoktól, már csak azért sem, mert a területére érkező ukrán állampolgárok jelentős része magyar nemzetiségű. Mint kifejtette, a rossz szándékú emberek a legszigorúbb vízumrendszert is áthágják, míg a jó szándékúak és törvénytisztelők fennakadnak. „Azt akarjuk, hogy a törvénytisztelő emberek szabadon, akadály nélkül közlekedhessenek az országok között, ezért a magyar EU-elnökség alatt komoly lépéseket tehetünk a megfelelő irányba” – zárta kijevi sajtótájékoztatóját Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik