Külföld

Keresztényeket gyilkoltak Bagdadban

admin
admin

2010. 11. 10. 08:29

Támadások sorozatát hajtottak végre szerda reggel keresztények ellen Bagdadban, az erőszakcselekményekben legkevesebb hárman meghaltak, illetve 26-an megsebesültek - közölték iraki belügyminisztériumi források.

A tárca egyik névtelenül nyilatkozó illetékese szerint Bagdad különböző helyszínein két óra leforgása alatt kétszer aknavetőkkel támadtak rá keresztények otthonaira, tízszer pedig pokolgépes merényleteket hajtottak végre ellenük.

Kedd este három keresztények lakta otthont ért bombatámadás Bagdadban, de senkinek sem esett baja. Tíz nappal ezelőtt egy bagdadi keresztény templom elleni támadás során 46 túsz, hét rendőr, továbbá 5 merénylő halt meg. A merénylet elkövetését az al-Kaida terrorhálózat vállalta magára. A támadás után az iraki kormány fogadkozott, hogy megerősíti az iraki keresztény kisebbség biztonságát.

A minisztérium tisztviselője szerint a támadásokban hárman meghaltak, 26-an megsebesültek. Egy rendőrtiszt 32 sebesültről beszélt.

Az iraki belügyi illetékes a mostani erőszakcselekményekben a templomtámadás folytatását látja. Annál is inkább, mert az al-Kaida a templomtámadás után néhány nappal további erőszakcselekményeket helyezett kilátásba az Irakban élő keresztények ellen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.