Nagyvilág

Berlusconi nem mond le

Silvio Berlusconi nem hajlandó lemondani, és mindenképpen ki akarja tölteni 2013-ig tartó hivatali időszakát - írták szerdán az olasz lapok a konzervatív kormány legutóbbi parlamenti fiaskóját kommentálva.

Kedden este az olasz miniszterelnök elveszítette a parlamentben a kormánya vitatott menekültügyi politikájáról tartott szavazást, miután korábbi szövetségese, Gianfranco Fini új frakciója – első ízben – az ellenzékkel együtt a kormánykoalíció ellen szavazott. Az ellenzéknek – Fini segítségével – 274 szavazattal 261 ellenében sikerült keresztülvinnie a képviselőházban benyújtott indítványát az észak-afrikai menekültekkel ügyében Líbiával folytatott együttműködés ellen.

Az ellenzék konkrétan az észak-afrikai menekültek Líbiába történő kitoloncolását kifogásolta, amelyet a nemzetközi közösség is már többször élesen bírált. Az ellenzék követeli, hogy a kormány hagyjon fel ezzel a gyakorlattal, amíg Líbia alá nem írja az 1949-es genfi konvenciót, és lehetővé nem teszi, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) Tripoliban újra megnyissa ottani irodáit.

A kormány kedden este egy második szavazáson is vereséget szenvedett, amely szintén a menekültpolitikára vonatkozott. Ez esetben is a Fini-frakció szavazataival tudott győzni az ellenzék.

A Titanic elsüllyedéséhez hasonlítják a belpolitikai helyzetet

A Corriere della Sera című milánói lap szerdai jelentése szerint a 74 éves kormányfő kijelentette, hogy “nem indít el kormányválságot, nem mond le, és nem enged”. Berlusconi már többször nyomatékosította, hogy ki akarja tölteni 2013-ig tartó mandátumát. A szerdai olasz lapok ennek ellenére már a Titanic elsüllyedéséhez hasonlítják a jelenlegi belpolitikai helyzetet.

“A szavazás nyilvánvalóvá tette a kormányválságot” – jelentette ki Pierluigi Bersani, a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Demokratikus Párt elnöke. Berlusconi pártjának, a Szabadság Népének (PDL) egyik prominense, Fabrizio Cicchitto viszont felelőtlenséggel vádolta a “finistákat”.

Kisebbségbe került a miniszterelnök

Berlusconi július végén, 15 évi együttműködés után kiebrudalta pártjából, a Finivel közösen alapított PDL-ből egykori szövetségesét és ellenlábasát. Fini mozgalma, a Jövő és Szabadság Olaszországért szavazatai nélkül a miniszterelnök kisebbségben van a képviselőházban.

Fini vasárnap lemondásra szólította fel Berlusconit, miután az olasz miniszterelnök bírálatok kereszttüzébe került egy újabb szexbotrány miatt. Berlusconi erre azzal választolt, hogy kezdeményezzen Fini bizalmi szavazást ellene a parlamentben.

Berlusconi koalíciós partnere, az Északi Liga elnöke, Umberto Bossi közvetíteni próbál a viszályban. A tervek szerint csütörtökön tárgyalna a “szakadárok” vezetőjével, Finivel. Médiajelentések szerint a közvetítés fő célja az, hogy a kormány legalább a 2011-es költségvetés elfogadásáig hivatalban maradjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik