Külföld

Ausztriát bírálta a török nagykövet

admin
admin

2010. 11. 10. 10:14

Bekérették az osztrák külügyminisztériumba a török nagykövetet, miután szokatlanul éles hangnemben bírálta az osztrák integrációs politikát és a belügyminisztert.

Kadri Ecved Tezcan egy szerdán megjelent lapinterjúban élesen bírálta Ausztria bevándorlókkal szembeni bánásmódját és közvetlenül felelőssé tette az országot az integrációs problémák miatt.

A kormányban az Osztrák Néppártot (ÖVP) képviselő Maria Fekter belügyminiszterről a Die Pressének nyilatkozva úgy vélekedett , hogy “be kellene fejeznie a beavatkozást az integrációs politikába” és hogy “nem a megfelelő pártban van”. Az ugyancsak néppárti Michael Spindelegger külügyminiszter ezután a hivatalába kérette Tezcant, az ankarai osztrák nagykövet pedig meghallgatást kér a török külügyminiszternél. Elfogadhatatlannak nevezte a nagykövet kijelentéseit Josef Pröll az ÖVP elnöke is.

A konzervatív irányultságú Die Pressében megjelent interjúban a török nagykövet annak a véleményének adott hangot, hogy a bevándorlókkal szembeni osztrák politika a gettósodást segíti elő. A törököknek olyan házakban utalnak ki lakásokat, ahol már amúgy is magas a külföldiek aránya. Így a környéken működő iskolákban is a migrációs háttérrel rendelkező gyerekek kerülnek többségbe, s az osztrák szülők azután nem küldik oda gyerekeiket.

Az osztrákok “csak akkor érdeklődnek a külföldi kultúrák iránt, ha nyaralnak” – vélekedett. Kijelentette, hogy ha az ENSZ vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkára lenne, nem maradna Ausztriában. “Sok ország van a világon, ahol örömmel fogadják a külföldieket” – mondta.
Hozzátette: nem akarja azt mondani, hogy a bevándorlók nem hibáznak. Kijelentette, hogy az országban letelepedő honfitársainak meg kell tanulniuk németül és “tartaniuk magukat a szabályokhoz”. Javasolta, hogy a megfelelő iskolai németnyelv-oktatás érdekében szerződtessenek Törökországból tanárokat. Ha a gyerekek nem tanulják meg helyesen az anyanyelvüket, németül sem fognak folyékonyan beszélni – mondta.

Bírálta azt is, hogy Ausztriában a belügyminisztérium a felelős a menekültügy és idegenrendészet mellett a bevándorlók beilleszkedéséért is. “Ha a belügyminisztériumnak adunk egy problémát, rendőrségi megoldás lesz a vége” – mondta. Maria Fekter szerinte “nem a megfelelő pártban van”, hiszen – mint fogalmazott – az Osztrák Néppárt (ÖVP) “liberálisként” határozza meg magát. Amit Fekter képvisel, az “nem felel meg a liberális, nyitott világnézetnek” – mondta.

Az ÖVP a honlapján kereszténydemokrata néppártnak vallja magát, amely fellép a liberális jogállamért és a nyitott társadalomért.

A diplomata a másik kormánypártot, az Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ) is pellengérre állította. “Normális esetben a szociáldemokraták az emberi jogokat védik”, az SPÖ-s politikusok viszont nem foglalnak állást, mert félnek, hogy szavazóik az Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) vándorolnak át – mondta. A populista, radikális jobboldali FPÖ az októberi fővárosi választásokon egy jórészt a bevándorlásra épített kampánnyal nagy számban hódított el választókat az addig abszolút többséget birtokló SPÖ-től.

A német és a volt Jugoszlávia területéről érkezett bevándorlók után a törökök alkotják a legnagyobb csoportot Ausztriában. A mintegy 250 ezer első, illetve második generációs török bevándorló legtöbbje a fővárosban él. Osztrák állampolgársággal 110 ezren rendelkeznek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.