Nagyvilág

Brutálisan összeverték az orosz újságírót

Társadalmi rangjuktól függetlenül kell megbüntetni azokat, akik Oleg Kasin orosz újságíró brutális összeverése mögött állnak - közölte hétfőn az orosz elnök.

Dmitrij Medvegyev az állami tévé által közvetített nyilatkozatában kijelentette: “Azt olvastam a sajtóban, hogy nem fogják megtalálni őket. De igen, meglesznek, efelől nem lehet kétség.” Medvegyev azt is mondta, hogy szerinte az újságíró megtámadása “nem köztörvényes bűncselekmény, mivel a pénztárcáját nem lopták el.”

A 30 éves Oleg Kasint háza előtt verte meg két férfi szombaton reggel. Kórházba szállítása után mesterséges kómába helyezték, hogy növeljék túlélési esélyeit. A Kommerszant című orosz lap munkatársáról azt mondta hétfőn a kórház egyik orvosa, hogy nagyon súlyos állapotban van. Több helyen eltört az állkapcsa, eltörték mindkét lábszárát, az ujjait, megsérült a koponyája és súlyos agyrázkódást szenvedett. A lap szerint egyértelműen a munkája miatt verték meg az újságírót.

Kasin főként tüntetésekről, ellenzéki találkozókról tudósított. Az utóbbi hónapokban ő is többször beszámolt Oroszország egyik legvitatottabb beruházásáról, a természetvédelmi területnek számító Moszkva melletti Himki-erdőn keresztül tervezett autópályáról, amely ellen széles körű tiltakozási hullám kezdődött. Az építkezés ellen szerveződött egyik csoport vezetőjét is megverték korábban, két éve pedig egy helyi újságírót hagytak helyben annyira, hogy amputálni kellett az egyik lábát és több ujját.

A felvétel megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik