Nagyvilág

XVI. Benedek: “Európának meg kell nyitnia magát Isten előtt!”

A Szentatya egész Európát arra biztatta, hogy fedezze föl keresztény gyökereit.

A nagy katalán építész, Antoni Gaudí 1882 óta épülő, máig befejezetlen remekének, a Sagrada Familíának vasárnapi felszentelésekor XVI. Benedek határozottan kiállt a hagyományos családmodell mellett és az abortusz ellen, s közvetlenül bírálta a melegek Spanyolországban engedélyezett házasságkötését, a könnyű válást és abortuszt.

Az egyházfő a katolikus hit megerősítésének szándékával érkezett kétnapos látogatásra szombaton Spanyolországba. XVI. Benedek már úton Spanyolországba, repülőgépe fedélzetén erőteljesen bírálta a fogadó ország gyakorlatát, s “agresszív egyházellenes érzelmek” miatt marasztalta el a spanyolokat. Úgy ítélte meg, hogy az ibériai országban uralkodó légkör hasonlít a múlt század harmincas éveiben, a polgárháború idején tapasztalthoz, amikor az egyház állítása szerint több mint négyezer papot és apácát gyilkoltak meg a háborúban szemben állók.

Az észak-spanyolországi híres zarándokhelyen, Santiago de Compostelában a pápa azt mondta, hogy Spanyolország különösen fontos helye azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket a Vatikán az elvilágiasodás ellen tesz. Egész Európát arra biztatta, hogy fedezze fel újból keresztény gyökereit. “Európának meg kell nyitnia magát Isten előtt, s félelem nélkül kell találkoznia vele. A tudomány és technológia Európája, a civilizáció és a kultúra Európája egyszersmind olyan Európa kell legyen, amely nyitott a transzcendencia és a más kontinensekkel ápolt testvériség előtt” – fogalmazott a pápa.

A spanyol kormány visszafogottan kezeli a politikáját bíráló egyházfő látogatását. José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök nem volt jelen XVI. Benedek érkezésekor, a pápát hivatalosan Felipe trónörökös és felesége, Letizia hercegnő üdvözölte Santiago de Compostelában. A kormányfő csak elutazása előtt találkozik a vendéggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik