Külföld

Görögország választ

admin
admin

2010. 11. 07. 06:47

Regionális és helyhatósági választásokat tartanak Görögországban vasárnap, amelyek eredményei egyúttal jól tükrözik majd a Jeórjiosz Papandreu vezette szocialista kormány támogatottságát.

Papandreu arra kérte a közel tízmillió választópolgárt, hogy járuljanak az urnák elé, és felelősséggel döntsenek. “Bizalmi szavazást kérek, hogy a választópolgárok végre válaszoljanak minden dilemmára: haladjunk tovább a stabilitás és az elkerülhetetlen változások útján, vagy a bizonytalanság felé meneteljünk” – mondta a görög kormányfő szombaton közzétett nyilatkozatában.

Az egy éve hivatalba lépett kormánynak az utóbbi ötven év legsúlyosabb gazdasági válságával kellett szembenéznie, és arra kényszerült, hogy segítséget kérjen a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól. A két szervezet 110 milliárd eurós hitelcsomaggal megmentette az országot az államcsődtől, de ezért súlyos árat kell fizetni. A kormány szigorú gazdasági megszorításokat vezetett be, ami viszont sztrájkhullámot váltott ki.

A görög miniszterelnök nem zárja ki az előre hozott parlamenti választás kiírását, ha a vasárnapi választásokon súlyos vereséget szenvednek a szocialisták.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.