Nagyvilág

Philadelphiai hajóbaleset: keveslik a kártérítést a hozzátartozók

Kétmillió dolláros kártérítési ajánlatot tett a nyári philadelphiai hajószerencsétlenség okozásával vádolt uszályhajó üzemeltetője az áldozatok képviselőinek, de felvetését visszautasították - írta a Kisalföld.

“Furcsa és szokatlan, hogy az uszályhajó üzemeltetője részéről igen hamar kétmillió dolláros kártérítési ajánlat érkezett. Ezt egyértelműen visszautasítottuk, az összeget szemtelenségnek tartjuk, és az az érzésünk, hogy nagyon hamar túl akar lenni már az ügyön a másik fél” – nyilatkozta a lapnak a két, Győr-Moson-Sopron megyei áldozat egyik jogi képviselője, Rónai Péter New York-i ügyvéd.

A lap felidézte: július 7-én szenvedett balesetet a Delaware folyón úszó kirándulóhajó, amelyen az egyik mosonmagyaróvári középiskola volt és jelenlegi diákjai utaztak; egy 16 éves lány és egy 20 éves fiú meghalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik