Nagyvilág

Obamának kedvezett a demokrata vereség

Az amerikai időközi választásokon a demokraták által elszenvedett vereség szinte növelte a jelenlegi elnök 2012-es esélyeit. Obamának saját pártján belül úgy tűnik, nem lesz kihívója, a republikánus oldalon ugyanakkor már megkezdődött a helyezkedés a potenciális elnökjelöltek között.

Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) igazgatója szerint a 2012-es elnökválasztás szempontjából a mostani demokrata vereség dacára Barack Obama elnök esélyei érdekes módon “szinte nőttek”. Eddig ugyanis a törvényhozás mindkét házát irányító demokraták viseltek minden felelősséget, Obama nem tudott úgymond a kongresszusra mutogatni. A republikánusoknak ezentúl már nem lesz elég nemet mondani, nemekkel nem lehet választásokat nyerni. Ha a republikánusok nem tudnak pozitív programokkal előállni, akkor a demokraták nagyobb esélyekkel vághatnak majd neki a 2012 választásoknak – tette hozzá a témában tartott szakértői konferencián.

Magyarics Tamás szerint Obamának 2012-ben nem lesz demokrata párti kihívója, ugyanis nincs még egy olyan politikus, aki mögött ilyen erőteljes támogatói háttér és kampánygépezet állna. Ráadásul a Demokrata Párton belül bárki számára a politikai karrier leépítésével lenne egyenlő egy hivatalban lévő elnök ellen indulni.

Két szék között a pad alá

A szakértő szerint az időközi választásokon az Obama-kormány a két szék között a pad alá esett. A demokrata törzsszavazók a középutas politika, a függetlenek pedig a döntően baloldali retorika miat ábrándultak ki – jelentette ki. Az Obama-adminisztráció valójában csak retorikájában baloldali, eddigi politikáját középutasság jellemezte, és a demokrata szavazók egy része emiatt elfordult tőle – mutatott rá Magyarics. Utóbbiak erőteljesebb gazdasági beavatkozást vártak, úgy érezték, hogy az egészségügyi reformot erősen felvizezték, és a háború kérdésében is Obamától balra eső álláspontot foglaltak el. Sokak szerint nem volt szerencsés, hogy az Obama-kampány az egészségügyi reformot tette központi témává, helyette inkább a gazdaság és munkahelyteremtés érdekelte az embereket.

Sarah Palin nem alkalmas

Az MKI igazgatója szerint habár a konzervatív Tea Party mozgalom jelöltjei közül többen is bekerültek a törvényhozásba, az őket támogató Sarah Palin, a Republikánus Párt 2008-as alelnökjelöltje nem volt igazi nyertes, hiszen három olyan favoritja sem nyert, akik mellett határozottan kiállt. Hozzátette, Palin a jövőben sem alkalmas komolyabb országos szerepre. A konzervatív Tea Party egy hagyományos republikánus bázisú és profilú mozgalom, támogatói döntően felső középosztálybeli fehér férfiak. Szlogenjei jól hangoznak, de nem megvalósíthatók – mondta a szakértő, hozzátéve, nem biztos, hogy a mozgalom a jelenlegi formában és erővel meg tud maradni.

Fennáll a veszély, hogy az Egyesült Államokban egyre rosszabb népszerűségi mutatókat produkáló Obama külföldön próbálja meg fényesíteni megkopott imidzsét. Magyarics Tamás szerint ezzel azonban vigyázni kell, mert a belpolitika elhanyagolása esetén azzal támadhatják majd, hogy “külpolitikai elnök”. Ebbe a hibába esett az idősebb Bush is, aki a külpolitikai ambíciói miatt elhanyagolta a belpolitikát.

Az MKI vezetője szerint a két párt számára kevesebb az ütközési pont a külpolitikában, mint a belpolitikában. Az egyik kivétel Afganisztán, ahol Obama elkötelezte magát a 2011 nyarától kezdődő kivonulás mellett, ezzel kapcsolatban sok republikánus azonban megadást emleget.

A Kínával szembeni fellépés terén valamiféle együttműködés alakulhat ki a Demokrata Párt baloldala és a Tea Party között – mindkettő protekcionizmusra hajlik -, erőteljes nyomást gyakorolhatnak Pekingre a kínai valuta felértékelése érdekében.

Obama „felemelte a forró krumplit”

A Közel-Kelet kapcsán Magyarics Tamács úgy látja, Obama kezdetben megpróbálta határozottan menedzselni a viszály rendezését, de ma már körültekintőbb. “Felemelte a forró krumplit, de el is ejtette, mert túl forrónak találta, ma már sokkal óvatosabb” – mondta.
Egy kérdésre válaszolva kifejtette: Washington úgy szemléli Európát és a NATO-t, miképpen tudják az amerikai globális érdekeket támogatni. A német-francia-orosz közeledésnek az Egyesült Államok szerinte nem örül, mert attól tart, hogy ennek egy Amerika nélküli európai biztonsági struktúra kialakulása lehet a végső kifutása.

Romsics Gergely, az MKI tudományos főmunkatársa az amerikai kongresszusi választások bel- és külpolitikai következményeit értékelő szakmai tanácskozáson kifejtette: az a klasszikus forgatókönyv valósult meg, amelyet Obama több elődje is kénytelen volt átélni. Az elnök pártja a félidős választásokon vereséget szenvedett, ez esetben a képviselőház elveszett a demokraták számára, mintegy 50 fős republikánus többség alakult ki.

A szakértő szerint a republikánusok malmára hajtotta a vizet, hogy az amerikaiak érdeklődése elfordult a külpolitikától, a társadalom befelé fordult, saját problémáival, főleg a gazdasági helyzettel volt elfoglalva. Ráadásul a demokraták részéről a huszonéves szavazók mozgósítása jócskán elmaradt attól a szinttől, amelyet az elnökválasztáson sikerült produkálni. A szakértő úgy fogalmazott, hogy az Obamát a Fehér Házba juttató erők megfáradtak. A jövő egyik lényegi kérdése lesz: módosít-e az Obama-adminisztráció saját – amerikai szemmel rendkívül baloldali – politikáján, hajlandó lesz-e még inkább a közép felé kormányozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik