Nagyvilág

Hajszál híján felrobbant a jemeni bomba

A francia belügyminiszter szerint csupán 17 perccel a detonáció előtt sikerült hatástalanítani a múlt héten Jemenből csomagküldő szolgálatokon keresztül Amerikába küldött bombák egyikét.

Brice Hortefeux francia belügyminiszter erről a France-2 állami televíziónak adott interjújában beszélt, további részleteket azonban nem közölt az esetről, illetve hogy honnan értesült erről.

Az október 29-én történt incidensben az angliai East Midlands, illetve a dubaji repülőtéren találtak két gyanús csomagot a hatóságok, amelyekbe jemeni szélsőségesek robbanószerkezeteket rejtettek. A küldeményeket chicagói zsinagógáknak címezték.

Amerikai tisztviselők arról számoltak be, hogy a csomagok átvizsgálásakor kiderült: a robbanószerkezetekkel összekötött mobiltelefonokban nem volt SIM-kártya, így nem tudtak hívásokat fogadni. A hatóságok emiatt azt feltételezik, hogy a terroristák a készülékekbe épített órákat használták a bombák időzítéséhez.

Elemzők korábban a bombákról nyilvánosságra került fényképek alapján arra következtettek, hogy a terroristák rádiótelefonon keresztül akarták működésbe hozni a robbanószerkezeteket.

AJÁNLOTT LINK:

Csomagküldő szolgálatokkal érkezik a terror (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik