Nagyvilág

Az emberek is veszélyben voltak a pokolgépeket szállító repülőkön

A szaúdiak idejében tájékoztatták a nyugati titkosszolgálatokat.

A terroristák utasszállító gépeken továbbították a robbanóanyagot tartalmazó küldeményeket. A Qatar Airways szóvivője elmondta, hogy a robbanóanyagot tartalmazó, nyomtatóhoz való festéktartályt a Qatar Airways utasszállító repülőgépén jutott el Katarba, s azt innen szintén a légitársaság gépe vitte tovább Dubajba. A névtelenül nyilatkozó szóvivő nem mondta meg, hogy melyek voltak az érintett járatok. A Qatar Airways gépei egyébként naponta járnak Jemenbe, ahonnan utasok mellett postai küldeményeket is szállítanak.

Az amerikai hatóságok Ibrahim Hasszán al-Aszírit gyanúsítják a bombák elkészítésével. Ő készítette azt az ugyancsak PETN (pentaeritritil-tetranitrát) alapú robbanószerkezetet, amellyel tavaly karácsonykor egy nigériai férfi megpróbálta megsemmisíteni a Northwest Airlines Amszterdamból Detroitba tartó repülőgépét. Aszíri tavaly a saját öccsét küldte öngyilkos küldetésre, akinek az volt a feladata, hogy – miután látszólag feladta magát – meggyilkolja a szaúdi terrorelhárítás vezetőjét.

Amerikai és brit források szerint a pénteken elfogott két pokolgép közül az egyik a szaúdiak előzetes figyelmeztetése ellenére is majdnem átcsúszott a biztonsági szűrőn. A csomagra a leicesteri rendőrség robbanóanyag kiszimatolására kiképzett kutyái hatórás keresés után sem tudtak rálelni. A biztonsági kordont lebontották, és csak azután fogtak bele ismét a kutatatásba, hogy híre jött: Dubajban ráleltek egy robbanóanyagot tartalmazó csomagra. Az ügyet a leicesteriektől a londoni rendőrség, a Scotland Yard vette át. A brit hatóságok felhívták a dubajiakat, és ismételten kapcsolatba léptek a tippadó szaúdi titkosszolgálatokkal, ahonnan azt a tanácsot kapták, hogy egy festékkazettát keressenek.

A szaúdiak egyébként még péntek reggel mindkét küldemény iktatási számát megadták nyugati és dubaji kollégáiknak. Barack Obama amerikai elnök szombaton telefonon mondott köszönetet Abdullah királynak az információért.

John Brennan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese vasárnap az NBC televízióban azt mondta: a hatóságoknak még mindig nem sikerült egyértelműen meghatározniuk, hogy a merénylők pokolgépeikkel a szállítórepülőket, avagy azokat a zsinagógákat próbálták megsemmisíteni, amelyek a küldemények címzettjei voltak.

Brennan szerint a saját tápegységgel felszerelt robbanószerkezeteket a terroristák bármikor működésbe hozhatták volna. Az elnök terrorelhárítási tanácsadója nem zárta ki, hogy a szélsőségesek több levélbombát is megpróbálnak eljuttatni az Egyesült Államokba.

Az amerikai hatóságok szerint a merényletkísérletek mögött az Arab-félsziget al-Kaidája áll. Ennek kulcsfigurája a jemeni származású, de amerikai állampolgárságú Anvar al-Avláki imám. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) parancsot kapott, hogy szükség esetén akár meg is ölheti Avlákit, akit a Fort Hoodban lövöldöző Nidal Haszan őrnaggyal és a 2009-es karácsonyi merényletkísérlettel is összefüggésbe hoztak.

A most megtalált pokolgépek egyébként egyenként ötször annyi, a nitroglicerinnel rokon PETN robbanóanyagot tartalmaztak, mint amennyit a karácsonyi merénylő az alsónadrágjába rejtett: ez szakértők szerint elegendő lett volna egy nagyobb repülőgép megsemmisítéséhez. A szerkezetek detonátora ólomnitrátra épült, és mobiltelefonnal lehetett volna beindítani azokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik