Külföld

Robbanhatott volna az Al-kaida-bomba

admin
admin

2010. 10. 30. 16:51

Működőképes robbanószerkezet volt az az eszköz, amelyet az angliai East Midlands repülőterén, egy teherszállító repülőgép rakterében találtak - közölte a brit belügyminiszter.

Miután a jemeni hatóságok lefoglaltak 26 gyanús csomagot, és
kihallgatták az érintett légitársaságok, valamint a szanaai nemzetközi
repülőtér teherszállító részlegének dolgozóit,
Theresa May felszólalt. A brit kormány különleges helyzetek idején összehívott válságtestülete, a COBRA délutáni értekezlete után kijelentette: a csomagbomba, amit pénteken megtaláltak “robbanóképes” volt, “és egy repülőgép lezuhanását okozhatta volna”, ha valóban működésbe lép az MD-11-es típusú teherszállítón, ami Jemenből indult Chicagóba.


Festéktartály a hunyó

A szerkezet, amire rábukkantak egy fehér porral szennyezett, nyomtatóba való festéktartály volt, amit egy teherszállító gépen juttattak el az USA-ba.

A csomag olyan pentaeritrit-tetranitrátot (PETN) tartalmazott, mint az a bomba amit múlt decemberben lepleztek le egy Amszterdamból Detroitba tartó repülőn egy nigériai férfi alsónadrágjában. Egy hasonló küldeményt pedig a dubaji hatóságok a Federal Express csomagküldő szolgálattól foglaltak le.

Kiket akarnak megfélemlíteni?

Mivel az amerikai biztonságiakat -a The Daily Telegraph szerint MI6 Jemenben tevékenykedő egyik operatív tisztje- figyelmeztett a csomagok érkezésére, biztonsági szakértők úgy vélik, a terroristák az
éberségüket kívánják tesztelni. Azt is sejtik, hogy a Jemenben
tevékenykedő al-Kaida áll az események mögött. Ezt bizonyítja, hogy a két csomagot ugyanaz a személy ugyanabból a helyiségből adta fel. Ráadásul az illető a helyi hatóságok szerint terrorista szervezetekkel áll kapcsolatban. Mindezt Janet Napolitano amerikai belbiztonsági
miniszter is megerősítette.

Mindenesetre vizsgálatot indítottak ez ügyben, amiről
Barack Obama úgy véli a megfélemlítés a célja. John Brennan, Obama tanácsadója pedig kijelentette: “Azt feltételezzük, hogy a támadások folytatódnak, ezért éberek maradunk. Nem tudom, hogy mi volt az elképzelésük, de az akció több lehetett puszta tesztnél, különben a csomagok nem tartalmaztak volna robbanóanyagot”.

Az egyelőre nem világos, hogy a csomagoknak még a levegőben kellett volna felrobbanniuk, vagy a chicagói zsidó központokban, ahová címezték őket. Azonban Marvin Hier rabbi, a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Centrum vezetője szerint, ha ez utóbbinak kellett volna történnie, akkor “ez egy újabb előjele egy veszélyes világnak, amelyben a zsidók a fő célpont”.

Egy biztos, a FedEx és az UPS
felfüggesztette összes hajórakományát mert ezzel is szeretnék
kifejezni, hogy együttműködnek a vizsgálatok vezetőivel.

Volt-e első figyelmeztetés?

Oszama bin Laden, Al-Kaida vezető még januárban fenyegetőzött újabb terrorcselekményekkel, amikor a karácsonyi merényletkísérletetmagára vállalta.

Az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének hollétéről évek óta nincsenek megbízható információk, bár az elmúlt esztendőkben többször is csupán egy hajszálon múlt az élete. Az elmúlt években többször is elkaphatták volna és a fejére kitűzött vérdíj már 50 millió dollár.

A hírszerző szervek többsége 2006 óta szinte folyamatosan azt sugallja, hogy valahol a Pakisztán és Afganisztán határán húzódó törzsi területeken rejtőzködhet bin Laden.

2005 nyarán Porter Goss, a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) első embere egy interjújában kijelentette: meglehetősen pontos elképzelése van arról, hol rejtőzik az al-Kaida vezére. Robert Gates amerikai védelmi miniszter 2009 decemberében viszont már azt hangoztatta, hogy az amerikai hatóságok nem tudják, hol bujkál bin Laden. „Ha tudnánk, hol bújkál, odamennénk és elfognánk őt” – jelentette ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.