Nagyvilág

Nagy-Britanniában nem szállhatnak le jemeni gépek

A brit kormány azonnali hatállyal megtiltotta a Jemenből érkező repülőgépek leszállását, miután gyanús csomagra bukkantak egy jemeni teherszállító repülőgépen.

A közép-angliai térséget kiszolgáló, Nottingham közelében fekvő East Midlands légikikötőben, a UPS csomagszállító társaság egyik, Chicagóba tartó repülőgépének rakterében számítógépes nyomtatókban használatos, ám sajátosan “átalakított” festékpatron-szállítmányra leltek. A patronokból drótok álltak ki, és a szerkezeteket fehér por borította.

A brit hatóságok szombat hajnalig hivatalosan nem erősítették meg, hogy a repülőgépen talált anyag robbanószer lett volna, bár Barack Obama amerikai elnök washingtoni sajtótájékoztatóján tényként jelentette be, hogy “robbanóanyagnak tűnő” vegyületekről van szó.

Pénteken több amerikai repülőtéren is riadót rendeltek el, és teherszállító repülőgépeket vizsgáltak át.

Az ügyben péntek este értekezletet tartott a brit kormány különleges helyzetek idején összehívott válságtestülete, a COBRA. Jóllehet erről részleteket nem árultak el, annyi kiszivárgott, hogy a testület – amelynek tagjai között vannak a kabinet illetékes tagjai mellett a biztonsági szolgálatok vezetői is – szombaton ismét ülésezik.

A szombat hajnalra lassan összeállt kép szerint az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi terrorriasztását két gyanús szállítmány okozta. Az egyik az East Midlands repülőtéren, a UPS gépén talált csomag volt, de ezzel szinte egy időben, Dubajban is felfedeztek egy gyanús küldeményt egy másik nagy, légi teherszállításra szakosodott cég, a FedEx egyik repülőgépén.

A The Daily Telegraph, a legnagyobb konzervatív brit napilap szombaton közölt értesülése szerint az összeesküvést az MI6 leplezte le, miután Jemenben dolgozó egyik operatív tisztje értesülést szerzett a küldeményekről.

A lap úgy tudja, hogy összesen húsz ilyen csomagot adtak fel Jemenből, amerikai zsinagógáknak címezve. A Telegraph forrásai szerint az East Midlands repülőtéren is megtalált fehér por egy ipari robbanószerféleség alapanyaga, és egyezik azzal a vegyülettel, amelyet a tavaly decemberi repülőgép-robbantási kísérlet merénylőjelöltje is használt.

A 23 éves, nigériai születésű Umar Farouk Abdulmutallab tavaly karácsony napján a testére erősített robbanó eleggyel megpróbálta felrobbantani az amerikai Delta légitársaság egyik Airbus A330-as utasszállító repülőgépét, amely Amszterdamból Detroitba tartott. Detonáció azonban nem történt, és Abdulmutallabot az utasok, valamint a biztonsági személyzet tagjai együttes erővel legyűrték.

A merényletet megkísérlő terroristajelölt előzőleg egy neves londoni egyetemen tanult, majd Jemenbe utazott, ahol kiképezték az öngyilkos művelet végrehajtására.

Gordon Brown akkori brit miniszterelnök az incidens után kijelentette, hogy Jemen térségi és globális fenyegetést jelent, mivel “a terrorizmus táptalajává és potenciális menedékévé vált”.

Nem sokkal a tavaly karácsonyi repülőgép-robbantási kísérlet után a brit kormány a második legmagasabb szintre emelte az országos terrorkészültséget, és ez a készültségi szint azóta is érvényben van.

E riasztási fokozat a hivatalos meghatározás szerint “súlyos” terrorfenyegetettséget jelent. Ezt akkor léptetik életbe, ha a brit elhárító szolgálatok megítélése szerint “nagyon valószínű” valamilyen terrormerénylet-kísérlet Nagy-Britanniában. A legmagasabb készültségi fokozat a “kritikus”; ezt abban az esetben rendelik el, ha a szolgálatok “azonnali” terrortámadási veszélyről értesülnek.

Az egyik legnagyobb brit légitársaság vezetője a pénteki incidens előtt alig néhány nappal minősítette nagy feltűnést keltő, indulatos nyilatkozatában “teljesen fölöslegesnek” a brit repülőtereken honos biztonsági intézkedések jelentős részét.

Martin Broughton, a British Airways igazgatótanácsának elnöke a brit repülőtér-üzemeltető társaságok szövetségének Londonban tartott éves konferenciáján kijelentette: az amerikaiak a brit hatóságoktól sok olyan biztonsági intézkedést megkövetelnek az Egyesült Államokba induló járatok esetében, amelyeket a belső légi járatokon maguk sem végeznek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik