Külföld

Gorbacsov: Afganisztánban lehetetlen a győzelem

admin
admin

2010. 10. 27. 19:42

Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető méltatta Barack Obama amerikai elnök döntését, hogy jövőre megkezdi katonái kivonását a közép-ázsiai országból, és kijelentette: Lehetetlen a győzelem Afganisztánban.

„Obamának igaza van. Nem számít, milyen nehéz lesz (a csapatkivonás). A helyzet egyre nehezebb és nehezebb lesz Afganisztánban Amerika számára. És mi lenne az alternatíva? Egy másik Vietnam? Félmillió katona bevetése? Ez nem fog menni” – mondta a BBC moszkvai tudósítójának a politikus, aki vezetőként maga is arra kényszerült, hogy 1989-ben, tíz év kilátástalan háborúskodás után elrendelje a szovjet hadsereg kivonását Afganisztánból.

A legtöbb, amit a NATO elérni remélhet az az, hogy segítségével az ország a saját lábára áll, és újjáépít a háború után – tette hozzá. A Szovjetunió a csapatkivonás előtt megállapodott Iránnal, Indiával, Pakisztánnal és az Egyesült Államokkal – mondta el Gorbacsov.
“Reméltük, hogy Amerika tartja magát a megállapodáshoz, vagyis Afganisztán semleges, demokratikus ország lesz, jó kapcsolatokat ápol a szomszédaival, akárcsak az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval. Az amerikaiak azt hajtogatták, hogy támogatják ezt, de közben harcosokat képeztek ki – ugyanazokat, akik ma terrorizálják Afganisztánt, s egyre inkább Pakisztánt is” – jelentette ki Gorbacsov.

A brit sajtó szerdán jelezte, hogy tárgyalások folynak a NATO és Oroszország között az utóbbi afganisztáni “szerepvállalásáról”, ami azonban nem jelentené orosz katonák bevetését a háborúban. “Történelmi okok miatt nem fogunk afgán földet taposó orosz csizmákat látni. Oroszország más módon is hozzájárulhat, helikoptereket szállíthat, részt vehet a kiképzésben” – mondta Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

William Hague brit külügyminiszter a kérdésről szólva a londoni parlamentben azt hangsúlyozta, hogy a katonákat nem fogják kivonni addig, amíg el nem végzik “nagyon nehéz” feladatukat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.