Nagyvilág

Betegnek érezték magukat a muzulmánok a szalonnaszagtól

Le kellett állítania egy szellőző ventillátort egy brit büfésnek, mert a sült szalonnájának illata sértette az arra járó muzulmánokat, akik ettől "fizikailag betegnek" érezték magukat.

A büfés egyébként maga is muszlim vallású, több törzsvendége szintén, de egyiküket sem zavarta soha a disznóság, mármint a szalonna illata. Jó darabig a szomszédot sem, nem úgy, mint muszlim barátait, akik viszont nagyon megorroltak a sülő szalonnákra, mint mondták, “fizikailag betegnek” érzik magukat tőle, és közölték barátjukkal, hogy nem hajlandók látogatni őt a szag miatt.

Erre már a szomszéd is elkezdte fizikailag betegnek érezni magát a sült szalonna illatától, panasszal élt a manchesteri hatóságnál, mely elrendelte a ventillátoros szellőző kiiktatását – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik