Nagyvilág

A román államfő fényképét égették

Traian Basescu román államfő fényképét égették el hétfőn a bukaresti elnöki hivatal előtt tartalékos és nyugdíjas katonák, akik a nyugdíjak újraszámolása, vagyis csökkenése miatt tiltakoztak.

Románia több városában is utcára vonultak a hadseregből leszerelt katonák, akik a kormánybiztosi hivatalok előtt álltak sztrájkőrséget. Bukarestben több mint ezren gyűltek össze az elnöki hivatal közelében, ahol a tiltakozók egyebek között Basescut ábrázoló plakátok elégetésével fejezték ki elégedetlenségüket.

A nyugállományba vonult katonák legfőbb követelése az, hogy a román parlament módosítsa az új nyugdíjtörvényt, amelynek jelenlegi formája szerint újraszámolják a katonai nyugdíjakat, így csökkenni fognak a járandóságok.

Az új nyugdíjtörvényt a román parlamentnek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérésére kell elfogadnia, ugyanis Bukarest az IMF szervezésében tavaly kötött többoldalú nemzetközi hitelcsomag fejében vállalta a nyugdíjrendszer megreformálását.
A jogszabály fő célkitűzése, hogy egységesítse az öregségi járandóságokat, ezért megszünteti a kiemelt nyugdíjakat, s így a katonai járandóságok is csökkennek.

A törvényt két héttel korábban Traian Basescu visszaküldte a parlamentnek azzal a javaslattal, hogy a nők esetében csökkentsék a nyugdíjkorhatárt 63 évre. A törvényben eredetileg az szerepelt, hogy a férfiak és nők esetében egyaránt a 65 éves nyugdíjkorhatár érvényes. Az államfő két héttel ezelőtti döntése miatt a parlament november elején várhatóan ismét napirendre tűzi a jogszabályt.

Romániában már hónapok óta tartanak rendszeresen tüntetéseket a közalkalmazottak érdekeit védő szakszervezetek, akikhez a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezetei is csatlakoztak. Legközelebb szerdára hirdettek nagyszabású tiltakozó akciót a szakszervezetek, amelyek 80 ezer embert várnak a tüntetésre.

A román kormány júliustól 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket, és öt százalékponttal, 24 százalékra növelte a forgalmi adót egyéb adóemelések mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik