Külföld

Minden bányász meghalt Közép-Kínában

admin
admin

2010. 10. 19. 08:28

A föld alatt rekedt mind a 37 bányász holttestét megtalálták a közép-kínai Honan (Henan) tartomány Jücsou (Yuzhou) településének szénbányájában, ahol a szombati sújtólégrobbanás idején 276-an dolgoztak.

Három napja mentők százai dolgoztak az eltűntek felkutatásán, de az a mintegy 2500 tonnányi szénpor, amely beomlott a tárnába, jelentősen lelassította az előrehaladásukat. Az utolsó öt holttestet kedd reggel hozták a felszínre.

Kedden már tudósítások jelentek meg a bánya bejáratánál virrasztó hozzátartozók egyre dühösebb kifakadásáról, amelyekben a munkabiztonság hiányosságai és a termelés előbbre valósága miatt tiltakoztak.

Ugyancsak indulattal reagáltak internetezők ezrei, kihasználva a chilei elnök felajánlását a segítségre. Volt, aki a bányavállalatokat bírálta, volt, akik a mentőket, más pedig éppen hogy a védelmébe vette az utóbbiakat, mondván, hogy bőséges tapasztalatuk van a hasonló helyzetekre.

Sebastian Pinera chilei elnök vasárnap azt mondta: ha Kínának segítségre van szüksége, Chilére számíthat.

Tavaly Kínában – a hivatalos statisztikák szerint – összesen több mint 2600 bányász vesztette életét munkabalesetben. A központi intézkedések hatására idén az első kilenc hónapban már országszerte ezer fölötti számban zárattak be veszélyesnek ítélt kisebb bányákat, s ezzel évi több mint 125 millió tonna szén kitermelését szüntették meg.

Kínában – amely a világ legnagyobb széntermelője és -felhasználója – az elektromos áram elállításának 70-75 százalékához szenet használnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.