Nagyvilág

Tadic: kezdődhet a szerb-koszovói párbeszéd

Szakértői szinten elkezdődhetne a párbeszéd Szerbia és Koszovó között - jelentette ki Boris Tadic szerb elnök egy hétfőn megjelent interjúban.

“Nem szükséges, hogy az egyeztetéseket elnök, kormányfő vagy miniszterek vezessék, nem kell közvetítők hada, kamerák és bombasztikus kijelentések arról, ki kinek járt túl az eszén. A tárgyalásokat jóhiszemben kell megkezdeni, a kompromisszumkészség jegyében” – mondta a szerb elnök a Politika című belgrádi lapnak adott interjúban.

Meg lehetne kezdeni a párbeszédet szakértői szinten, a koszovóiak mindennapjait érintő témákról, például az eltűntekről – mondta.

Az ENSZ múlt hónapban elfogadott határozata irányozta elő, hogy Belgrád és Pristina kezdjenek tárgyalásokat a vitás kérdésekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik