Külföld

Megbüntettek egy szlovák lapot a magyar reklámért

admin
admin

2010. 10. 14. 09:24

Pénzbüntetést kapott egy regionális szlovák hetilap, mert májusban szlovák fordítás nélkül közölt egy magyar nyelvű hirdetést - írja a Sme című pozsonyi napilap.

Az 1500 eurós büntetést a Szlovák Kereskedelmi Felügyelőség (SOI) szabta ki a My-Nitrianske noviny című hetilapra, miután egy budapesti cég magyar nyelvű hirdetése szlovák fordítás nélkül jelent meg a lapban.

A felügyelőség egy feljelentés nyomán és a reklámtörvény alapján hozott döntést, utóbbi hivatkozik az államnyelvtörvényre. “A büntetés a lehető legenyhébb, és megfelel a megállapított jogsértésnek” – jelentette ki Juraj Duchovic, a SOI nyitrai igazgatója.

Roman Schlarmann, a My című regionális hetilapok főnöke a büntetést túl nagynak tartja. “Fellebbezni akarunk” – mondta.

A SOI eljárásának helyességéről Daniel Krajcer kulturális miniszter sincs meggyőződve. “Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez az eljárás helyes volt” – mondta Krajcer. Viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a SOI nem tartozik a minisztérium irányítása alá. “Ismereteink szerint azonban a SOI következetesen betartotta a törvényt” – jegyezte meg Eva Chudinová, a minisztérium szóvivője.

A kulturális tárca az év eleje óta mintegy 30 feljelentést kapott a nyelvtörvény megsértése ügyében. Tekintettel azonban arra, hogy a júniusban hatalomra került jobbközép koalíció mérsékelni kívánja a nyelvtörvény szigorát, a minisztérium jelenleg nem folytat eljárást az érintettek ellen.

A My-Nitrianske noviny a pozsonyi Petit Press társaság által kiadott regionális hetilapok hálózatába tartozik. Ez a csoport adja ki a Sme és az Új Szó című napilapokat is. A Sme kommentárban bírálja a kereskedelmi felügyelőség döntését, s elfogadhatatlannak tartja a reklámok nyelvének állami meghatározását. Az újság szerint ezt a problémát az államnyelvtörvény most tervezett módosítása sem oldja meg, mert a reklámok, hirdetések nyelvét szabályozó cikkely továbbra is a jogszabály része marad.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.