A világon soha nem volt még példa ilyen szituációra, amikor rendkívül kis helyen és limitált fényviszonyok között huzamosabb ideig egy csoportnak együtt kell élni. Kiválóan bírják a rájuk nehezedő nyomást jelentette ki Laurence Golborne, bányászati miniszter a CNN-nek. A kialakított napirendjük szerint nyolcórás műszakokban váltják egymást a munkában: az egyik csoport reggel nyolctól délután négyig dolgozik, a következő négytől éjfélig, a harmadik pedig éjféltől nyolcig – árulta el Alberto Iturra, a bányászokat segítő pszichológusok vezetője arra a kérdésre, hogyan lehet bírni a közel 70 napja tartó kínzó fogságot.
.
Ezt a rendszert a vájárok azután vezették be, hogy augusztus 22-én a mentőfuraton elérték őket a műanyag kapszulák, amelyekben többek között élelmiszereket is lejuttattak nekik. Az addig eltelt több mint két hétben mindössze kétnaponta egy kanál tonhallal és egy fél pohár tejjel táplálkoztak. A “galambpostával”, ahogy a helyiek elnevezték, azonban melegíthető készételeket is tudnak küldeni a szerencsétlenül járt férfiaknak. “Most már nagyon kiegyensúlyozottan táplálkoznak” – közölte a pszichológus. Szombat este például pörköltet ettek rizzsel a bányászok. A “harminchármaknak” nemcsak az alapvető szükségleteket biztosították. Kaptak összecsukható ágyakat, egy projektort, hogy filmeket nézhessenek, valamint TV-t, továbbá MP3-lejátszót, hogy tudjanak zenét hallgatni, és mindenféle társasjátékot a szabadidő eltöltéséhez.
Mivel naponta 40-50 szállítmány érkezik “galambpostával”, a bányászok egyik legfontosabb feladata a holmik ki-és berakodása. Munkaidejük alatt a bányászok ezenkívül eltakarítják a mentésükre szolgáló lyukakat kialakító három fúrófej nyomán keletkező törmeléket, de szombaton például végrehajtottak egy irányított robbantást is, hogy legyen helye annak a fémkosárnak, amiben majd egyesével a felszínre húzzák őket. “A vízellátás szabályozását és a bányában található gépek karbantartását is elvégezik, pedig csak tizenegyen vannak egy csoportban” – dicsérte a bányászokat Iturra.
A műszakuk után a bányászok napi egy óra erőnléti edzést tartanak azon a másfél kilométeres vájatszakaszon, ahol csapdába estek. Ilyenkor futnak és erősítenek, hogy kibírják a több mint egyórás utat a felszínre egy 58 centiméter átmérőjű fém kabinba zárva. A “harminchármak” különböző képzésekben is részesültek. Megtanultak például elsősegélyt nyújtani és pozitívan gondolkodni, illetve egy kommunikációs kurzuson arról is kiokították őket, hogy hogyan kezeljék az újságírók hadát, amikor végre kiszabadulnak.
Szabadidejükben a vájárok dominózni és dobókockázni szoktak, levelet írnak a családjuknak vagy a vetítővászon előtt ülnek. Megnézték például a Chile-Ukrajna barátságos mérkőzést, amelyen Chile 2-1-re kikapott. A kényszerű rabság sok bányászból rejtett tehetségeket és szenvedélyeket is előhozott.
A 19 éves Jimmy Sanchez, aki a legfiatalabb a mélyben rekedtek között, az újságokat kezdte falni. A nagynénje szerint mindent elolvas, ami a kezébe kerül, így mindenről tud, ami Chilében és a világban történik, de leginkább az érdekli, amit a sajtó róluk ír. Egy másik bányász, Pedro Cortez a filmezésben találta meg magát, ő vette fel az összes olyan videót, amelyet a chilei hatóságok terjesztettek. Victor Zamora pedig verseket kezdett írni, amelyeket a kalandjukról írt könyvvel fog megkoronázni az édesanyja szerint. A bányászok a hobbijaik és a játékok mellett naponta egy órát imádkoznak is. Ha minden jól megy, legkésőbb szerdán megkezdik a 33 férfi felszínre hozását, s a hét végéig az utoljára kimentett bányász is újra láthatja a családját.
