Külföld

Másként gondolkodóé a Nobel-békedíj

admin
admin

2010. 10. 08. 11:37

Liu Hsziao-po (Liu Xiabo) kínai ellenzéki másként gondolkodónak ítélték oda pénteken Oslóban az idei Nobel-békedíjat.

A demokráciapárti aktivistát tavaly decemberben tizenegy év börtönre ítélték Kínában “államellenes felforgatás” vádjával.

Liu bíráló esszéket írt és publikált a Kínai Kommunista Pártról, és 2008-ban ő volt a kezdeményezője a demokratikus reformokat – egyebek között az emberi jogokat szavatoló alkotmányt – követelő Charta 2008 kiáltványnak, amelyet több százan, köztük vezető értelmiségiek írtak alá.

Az 54 éves Liu a pekingi egyetem korábbi irodalom professzora a legismertebb kínai ellenzékinek számít, az 1989-es pekingi diáklázadás egyik vezéralakja volt. Az 1990-es években 20 hónapra bebörtönözték, majd három évet töltött egy átnevelő kényszermunkatáborban.


A Nobel-békedíj az egyetlen, amelyet nem a svéd alapító, Alfred Nobel hazájában, hanem Norvégiában, Oslóban ítélnek oda és adnak át. Ennek az a magyarázata, hogy az alapító halálakor a két mai ország még egy államot alkotott, s Nobel végrendeletében úgy rendelkezett, hogy a békedíjat norvég bizottság ítélje oda.

A hagyomány Norvégia 1905-ös függetlenné válása után is fennmaradt. A díjat adományozó bizottság a norvég parlament, a Storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét.

A kitüntetést “a békekonferenciák előmozdítói, a leszerelési tárgyalások főbb szereplői és a népek közötti testvériség élharcosai”, valamint – az alapító szándékait figyelembe véve – az emberi jogokért küzdők kaphatják meg.

Az elmúlt tíz év Nobel-békedíjasai

2000. – Kim De Dzsung dél-koreai elnök a demokrácia és az emberi jogok melletti elkötelezettségéért, kiváltképpen pedig az Észak-Koreával való megbékélés érdekében kifejtett állhatatos erőfeszítéseiért.

2001. – Az Egyesült Nemzetek Szervezete és Kofi Annan ENSZ-főtitkár az emberi jogokért és a globális konfliktusok rendezése érdekében kifejtett erőfeszítésekért.

2002. – Jimmy Carter volt amerikai elnök a nemzetközi konfliktusok békés megoldását célzó, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását, a gazdasági és társadalmi fejlődés elősegítését szolgáló több évtizedes erőfeszítéseiért.

2003. – Sirin Ebadi iráni jogásznő, emberi jogi aktivista a nők és a gyermekek jogaiért folytatott harcáért.

2004. – Wangari Maathai kenyai környezetvédő a tartós fejlődés, a demokrácia és a béke érdekében tett erőfeszítéseiért.

2005. – A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és a szervezet főigazgatója, Mohamed el-Baradei az atomenergia katonai célú fölhasználásának megakadályozását célzó erőfeszítéseiért.

2006. – Muhammad Junusz bangladesi közgazdász és az általa alapított és vezetett mikrohitelező Grameen Bank, amely a szegénység elleni harc jegyében kisembereknek és elesetteknek is nyújt kölcsönöket.

2007. – Al Gore volt amerikai alelnök és az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága (IPCC) azokért az erőfeszítéseikért, amelyeket az emberiség okozta éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek terjesztésére, illetve a klímaváltozás elleni harchoz szükséges intézkedések alapjainak lefektetésére tettek.

2008. – Martti Ahtisaari volt finn államfő számos nemzetközi konfliktus megoldásáért több kontinensen és több mint három évtizeden át tett fontos erőfeszítéseiért.

2009. – Barack Obama amerikai elnök a nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéseit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.