Külföld

Kisebbségi kormány lesz Hollandiában

admin
admin

2010. 10. 08. 06:38

Egy iszlámellenes párt külső támogatásával működő kisebbségi kormány megalakításával bízta meg Beatrix holland királynő Mark Ruttét, a liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) elnökét csütörtökön késő este.

Az uralkodó a palotájában fogadta a politikust, és felkérte, hogy lehető leghamarabb alapítsa meg a kormányt. Rutte a múlt héten állapodott meg arról, hogy a Peter Balkenende vezette Kereszténydemokrata Tömörüléssel (CDA) alakít kormányt, amelyet a parlamentben támogatni fog az iszlámellenes nézeteiről ismert, Geert Wilders vezette Szabadságpárt (PVV). A három pártnak együtt 76 képviselője lesz a 150 fős törvényhozásban.

A koalíciós megállapodás a választások óta – három és fél hónapja – tartó belpolitikai patthelyzetnek vet véget. Hollandiát február vége óta ügyvezető kormány irányítja. A pártok a júniusi választások eredményei alapján más koalíciós formációkról is tárgyaltak, de hasztalan. A legnagyobb gondot az okozta, hogy a választások nyomán nehezen megkerülhetővé vált Geert Wilders szélsőjobboldali pártja, amely a választásokon jelentősen előrelépett korábbi szerepléseihez képest, és a harmadik legnagyobb parlamenti erő lett.

A júniusi választást a jobboldali liberális erő, VVD nyerte a Munkapárt (PvdA) előtt. Az addigi legnagyobb párt, a CDA csak a negyedik legnagyobb erő lett. Hollandiának 1939 óta nem volt kisebbségi kormánya.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.