Nagyvilág

Megfenyegették a szlovák kormányfőt

Páncélozott személygépkocsiban közlekedik a szlovák miniszterelnök, miután lakásának címére lőszert tartalmazó boríték érkezett - közölte a Novy Cas című pozsonyi lap szerdán.

Milan Marko, a vezető szlovák politikusok védelmét biztosító hivatal főnöke az értesülést megerősítette.

“A helyzet, amelynek kiértékelése alapján döntöttünk, ezt megköveteli. Egy újabb értékelés után az intézkedés megmarad, vagy visszaállítjuk a korábbi rendszert, s a kormányfő ismét normális gépkocsit fog használni. Ez a helyzettől függ” – reagált a lap kérdésére Marko.

Leszögezte: Radicová néhány napja egy speciális páncélozott Audi A8 típusú kocsival közlekedik. Különlegesek a gépkocsi ablakai is, azok golyóálló üvegből készültek. Rendőrség ellenőrzi napok óta a miniszterelnök házi postáját is.

Ugyancsak megerősítették Radicová lányának az őrzését is, aki testőröket kapott.

Radicová a fenyegetést tartalmazó levelet a Pozsonyhoz közeli Dunasápon (Nová Dedinka) lévő házának címére kapta röviddel azután, hogy kijelentette: kormánya határozott intézkedéseket foganatosít a korrupció és a visszaélések ellen.

A miniszterelnöki hivatal az értesülést nem kívánta kommentálni. “Személyesen nem tudom ezt befolyásolni, erről mások döntenek” – közölte őrzésének megerősítésével kapcsolatban Iveta Radicová.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik