Nagyvilág

Lassult a chilei bányászok mentése

Keményebb köves rétegbe ütközött a két hónapja a mélyben rekedt bányászok megmentésére szolgáló lyukat kialakító fúrófej, így szerda hajnalban kénytelenek voltak félbeszakítani a munkálatokat a mentést végző csapatok.

A mérnökök vezetője elmondta, hogy hétfőn és kedden mindössze két métert haladt előre a fúrás. A mentést azért kellett megszakítani, hogy kicseréljék a fúrófej egyes részeit, amelyek a kemény szikla miatt gyorsabban elkoptak.

A fúrófejek gyors elhasználódása miatt egyébként úgy döntöttek, nem szélesítik ki a lyukat 66 centiméter átmérőjűre, ahogy eredetileg tervezték. Ez azonban nem akadályozza meg, hogy amikor a keskeny alagút elkészül, egy fémcsővel erősítsék meg a falát, mert az 58 centiméter széles mentőkabinok még így is beférnek majd a lyukba, hogy a lejussanak a 700 méter mélyen rekedt 33 bányászhoz, és a felszínre hozzák őket. A fémcsőre azért van szükség, nehogy lezuhanó kövek állják útját a mentőkabinnak.

Az újabb fejlemény csökkenti a reményt, hogy teljesül a chilei bányaügyi miniszter pénteki kijelentése, miszerint a vártnál hamarabb, már október második felében a felszínre hozhatják a szerencsétlenül járt férfiakat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik