Nagyvilág

Financial Times: a Fidesz megerősítette hatalmát

A kormányzó jobbközép Fidesz megerősítette hatalmát, amelynek nyomán világosabb kép alakulhat ki a kormány költségvetési szándékairól - írta hétfői értékelésében a Financial Times.

A londoni gazdasági-politikai napilap szerint a vasárnapi győzelem mértékét jelzik a Budapesten elért eredmények, a fővárosban ugyanis 1989 óta először választották meg főpolgármesternek a Fidesz jelöltjét.

A Financial Times szerint Orbán Viktor miniszterelnök – feltételezve a kényelmes arányú győzelmet – már korábban úgy kívánta beállítani az önkormányzati választásokat, mint a hivatalban töltött első hónapjairól szóló népszavazást, és az eredmények megerősíthetik elszántságát a növekedés helyreállítására és “Magyarország gazdasági önrendelkezésének” megteremtésére.

E választási eredmények “viharos néhány hónap” után születtek; ebben az időszakban a magyar befektetési termékek nyomás alá kerültek az új kormány költségvetési fegyelmezettségével kapcsolatos kételyek miatt – írta a brit lap.

Az írás felidézi, hogy Magyarország a nyáron felhagyott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott költségvetési tárgyalásokkal, és a lap szerint most már nem is várható, hogy újabb hitelmegállapodásra törekedjék, miután a jelenlegi egyezmény ebben a hónapban lejár.

A kormány azonban már júniusban egyértelművé tette, hogy tartani fogja az idei 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélt, és “az Európai Unió nyomásának engedve” a múlt hónapban elkötelezte magát a 3 százalék alatti jövő évi deficit mellett; ezt a forint erőteljes árfolyamerősödése követte – írta a Financial Times.

A Fidesz mindazonáltal eddig nem ismertette, hogy pontosan miképp fogja kiegyensúlyozni a költségvetést, és elvetette a további megszorító intézkedések szükségességét, ami elősegítette hazai népszerűségének megerősítését – áll a cikkben.

A lap szerint a kormány elé október közepére beterjesztendő költségvetési tervezet lefaragások és bevételnövelő intézkedések elegye lehet. A kormány várhatóan 100-200 milliárd forintot takarít meg a közszférában, és fenntartja a pénzügyi szektorra kirótt 200 milliárd forintos, “ellentmondásos” illetéket is. Várható jövőre az átállás a 16 százalékos egységes adókulcsra, ugyanakkor nem kizárt új adók kivetése az energiaipari és távközlési cégekre – fejeződik be a Financial Times hétfői írása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik