Nagyvilág

Egyesélyes az elnökválasztás

Az eddigi államfő támogatottja akár már az első fordulóban végleges győzelmet arathat Brazíliában.

A brazilok várhatóan bizalmat szavaznak Luiz Inácio Lula da Silva brazil államfő pártfogoltjának a vasárnapi elnökválasztáson: egyelőre úgy tűnik, hogy Dilma Rousseffnek, a Munkáspárt jelöltjének nem lesz szüksége második fordulóra a hivatal elnyeréséhez.

A közszolgálatban dolgozó Rousseffnek nagy esélye van rá, hogy az első körben megszerezze a szavazatok 50 százalékát, s így elkerülheti az október 31-ére tervezett újbóli megmérettetést, amelyen már csak az első két helyezett indulhat. Ez még a hatalmas népszerűségnek örvendő Lulának sem sikerült.

Ha győz, a 62 éves egykori harcos baloldali aktivista Brazília első női elnöke lesz. Rousseff eltökélt szándéka, hogy továbbviszi Lula örökségét, a piacbarát és a szociális gazdaságpolitika elemeiből álló egyveleget, amely éveken keresztül a brazil fejlődés záloga volt.

Rousseff “rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyekre Brazília vezetőjének szüksége van ahhoz, hogy kezelni tudja erőforrásainkat – mondta Manuel Javen tanár. – De azért is rá szavazunk, mert hű Lulához és jó kapcsolatokat ápol vele.” A férfi annak a reményének adott hangot, hogy a második elnöki mandátumát kitöltő Lula 2014-ben visszatér. Az államfő csak kétszer négy évet tölthet hivatalban megszakítás nélkül.

A szavazás közép-európai idő szerint délután kezdődik. Közvélemény-kutatások szerint Rousseff húsz százalékkal vezet legfőbb ellenfele, José Serra volt Sao Paolo-i kormányzó, a Brazil Szociáldemokrácia Pártja jelöltje előtt. A harmadik helyen szintén egy nő, Marina Silva volt környezetvédelmi miniszter (Zöld Párt) áll: ő 15 százalékos támogatottságot élvez.

A brazilok nemcsak elnököt választanak, de megválasztják a szövetségi parlament 513 képviselőjét is, a 26 szövetségi állam és Brazíliaváros kormányzóit és a tartományi gyűlések tagjait, részben megújítják a szenátus összetételét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik