Külföld

Duplázhat a lett kormánykoalíció

admin
admin

2010. 10. 02. 21:05

A szavazatok abszolút többségének megszerzésével a Valdis Dombrovskis jelenlegi miniszterelnök vezette kormánykoalíció nyerte meg a szombati lettországi parlamenti választásokat két olyan felmérés szerint, amely a szavazóhelyiségből kilépők megkérdezésén alapul.

A koalíció eddig kisebbségben kormányzott.
A LETA és a Dienas Mediji intézetek 6598 szavazó megkérdezése alapján készült felmérése szerint a koalíció a szavazatok 61,7 százalékát szerezte meg. Ezen belül a Dombrovskis féle Egység blokk 33,48 százalékot.

A Lett Televízió és a BNS hírügynökség 3337 voksoló válaszai alapján azt a becslést adta, hogy a koalíció 55,1 százalékot szerzett, ezen belül az Egység 33,58 százalékot.
A lettországi orosz kisebbség legnagyobb pártja, a Harmónia Központ (SC) a második lett, 21,8, illetve 29,8 százalékos aránnyal.

A jelenlegi kormánykoalíció abszolút többsége valószínűleg azt jelenti, hogy a balti ország betartja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a 7,5 milliárd eurós hitelkeretért cserébe előírt gazdasági megszorító intézkedéseket, és ezek elvezetik Lettországot az eurózóna-tagsághoz. Dombrovskis kormánya már eddig is jelentős csökkentést hajtott végre az állami kiadásokban, aminek hatására arra lehetett számítani, hogy a miniszterelnök sokat veszít támogatottságából. Ennek ellenére a lettek nagyobb része – szemmel láthatóan – úgy tekint rá, mint egy becsületes válságmenedzserre, aki szerintük rendbe teszi azt, amit az előző kormányok elrontottak.

“A szavazók egyértelműen a stabilitásra szavaztak” – jelentette ki újságírók előtt Dombrovskis az exit poll-eredmények ismeretében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.