Nagyvilág

Forrónadrágban és tűsarkúban a burkatörvény ellen

Felül nikáb, alul forrónadrág és magas sarkú cipő - így tiltakozik Párizs kormányzati negyedében sétálgatva két fiatal lány a burkatörvény ellen.

Az akcióról az internetre feltett, és egyre nagyobb sikert arató a Niqabitch felrázza Párizst című felvétel (http://vimeo.com/15104826) alapján az derül ki: a rendőrök nem büntetnek, hanem gratulálnak a szerintük zseniális ötlethez.Első látásra nehéz eldönteni, hogy mi is a Niqabitch célja: viccelődés, provokáció, vagy pedig a burka, illetve a nikáb viselésének vállalása.

Mindestre a felvétel szerint a bevándorlási miniszter előtt posztoló rendőrök arra kérték a lányokat, hogy ne maradjanak ott. Amikor egyikük visszakérdezett: “Miért, tilos?”, a rendőrök csak hümmögtek, majd megjegyezték, hogy nagyon tetszik nekik a lányok viselete.”A törvény miatt?” – kérdezi az egyik rendőr. “Igen, így szeretnénk oldani a helyzetet” – válaszolják a lányok. “Zseniális! Lefényképezhetem magukat?” – így a rendőr.

“Őszintén megvallva, Darth Vadernek beöltözni az iszlám és hirdetői nevében… hát ezt nem teljesen értjük” – nyilatkozták a lányok. A Niqabitchek ugyanakkor leszögezik, hogy Franciaországban szabad a véleménynyilvánítás, és mindenki meggyőződése szerinti gyakorolhatja a vallását, valamint úgy öltözködik, ahogy akar. Ezért szerintük nincsen olyan jog, amelynek nevében megtiltható lenne, hogy egy nő nikábban vagy burkában járjon az utcán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik