Nagyvilág

Pozitív változások a magyar-szlovák viszonyban

Külügyi szakértő a hír24-nek a Budapest-Pozsony kapcsolatrendszerről.

Mikuláš Dzurinda szlovák külügyminiszter budapesti látogatásán többször hangsúlyozta: a szlovák kormány múlt pénteken enyhítette a nyelvtörvényt. Martonyi János ennek kapcsán azt mondta: a magyar kormány a módosítást „a jó irányba tett első lépésnek” tekinti.

Grigorij Mesežnikov politológus szerint a két ország viszonyában változás állt be, ami bizakodásra ad okot. „A fotókból is nyilvánvaló, hogy lazább, barátibb a hangnem, mint az elmúlt évek magyar–szlovák tárgyalásain. A politikusok mosolyogtak, a kézfogás sem tűnt erőltetettnek. Már az a tény, hogy Dzurinda részt vett a budapesti maratonon, arra utal, hogy emberibbé váltak a viszonyok. Ficóék idején elképzelhetetlen volt, hogy valaki más szándékkal menjen Magyarországra, mint a szlovák nemzeti érdekek védelme” – fogalmazott az Új Szónak Mesežnikov, aki ugyanakkor hozzátette: a nézeteltérések nem tűnnek el egy csapásra. Az állampolgársági törvény kapcsán például további ellentétek várhatóak. A politológus azonban úgy véli biztosan lesz olyan megoldás, amely többé-kevésbé mindkét oldalnak megfelel.

Fontos az oldott légkör és a kölcsönös mosolyok, a kétoldalú kapcsolatrendszer alakulásának lakmusztesztje mégis az lesz, hogy a viszonyjavító mechanizmusok valóban működőképesek lesznek-e a gyakorlatban – mondta a Hír24-nek Hamberger Judit, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa. A szakértő a vegyes bizottságokat hozta fel példaként, amelyek jó elgondoláson alapulnak, működésük azonban a mindenkori kormányok döntéseitől függ. Hamberger Judit – aki alapvetően egyetértett Mesežnikov optimizmusával – úgy vélte, kizárólag a felek politikai akaratán fog múlni a vegyes bizottságok, vagy a tegnap bejelentett “korai figyelmeztető rendszer” működőképessége.

Ajánlott link:

Szlovákia: választás előtt és után (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik