Nagyvilág

Újabb hajó törné meg a gázai blokádot

Tucatnyi izraeli, európai és amerikai zsidó aktivistával a fedélzetén kifutott a ciprusi Famaguszta kikötőjéből egy hajó a Gázai övezet irányába.

Az Irene névre keresztelt vitorlás brit zászló alatt közlekedik, s várhatóan 36 órára lesz szüksége ahhoz, hogy elérje a Gázai övezet területi vizeit. Szállítmányában játékok, könyvek, gyógyszerek és halászathoz szükséges felszerelések kaptak helyet. Egyik utasa, a 82 éves Reuven Moshkovitz úgy nyilatkozott, hogy a holokauszt
túlélőjeként szent kötelességének érzi a tiltakozást “ilyen sok
embernek, köztük több mint 800 ezer gyermeknek a Gázai övezetben való
körülzárása, elnyomása és üldözése ellen”.

“A hajó megpróbálja elérni a Gázai övezet partjait és kirakodni szállítmányát erőszaktól mentes cselekedetként, a szolidaritás és tiltakozás jelképeként, és követelni fogja a blokád feloldását, hogy lehetővé váljon az emberek és anyagi javak szabad mozgása a Gázai övezetbe és onnan kifelé” – mutatott rá az akció szervezője, a Két nép egy jövő nevű szervezet.

Jonatan Sapira volt izraeli katona, a legénység tagja úgy fogalmazott, hogy stratégiájuk az erőszakmentességen alapul, nem akarnak összecsapást, és ha az izraeli haditengerészet megállítja a hajót, nem segítenek eljuttatni a dél-izraeli Asdod kikötőjébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik