Nagyvilág

Kína engedély nélkül építi a pakisztáni atomreaktorokat

Kína újra megerősítette: két atomreaktort épít Pakisztánban annak ellenére, hogy nem kérte ki a Nukleáris Szállítók Csoportjának engedélyét - írja a Kitekintő.hu.

Erre azért lenne szükség, mert Iszlámábád nem írta alá az atomenergia szabályozásáról szóló Atomsorompó Egyezményt.

„A polgári atomenergetikai együttműködés Kína és Pakisztán között összhangban van a két ország nemzetközi kötelezettségeivel, békés célokat szolgál és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) felügyelete mellett történik” – erősítette meg kedden, a Pekingben tartott szokásos sajtóértekezleten Csiang Jü (Jiang Yu) külügyi szóvivő az erre vonatkozó kérdésre.

Csiang hozzátette, hogy Kína a hármas és négyes számú atomreaktor – mindkettő 300 megawatt teljesítményű – megépítésével segít Pakisztánnak a Pandzsábban található Csasma atomerőművének bővítésében. A projekt a nukleáris energia terén való együttműködésről szóló egyezmény égisze alatt valósul meg, melyet 2003-ban írt alá a két ország és kihangsúlyozta, hogy Peking minden releváns információt megküldött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ). A kínai kormány mindezidáig nem tájékoztatta részletesen a közvéleményt az új létesítményekről Csasmában, csak a kivitelezők jelentették be a szerződések aláírását.

A szóvivő szavai azt sugallták, hogy Pekingnek nem áll szándékában kérni a Nukleáris Szállítók Csoportjának (NSG) jóváhagyását, arra hivatkozva, hogy előbb kötötte Kína a megállapodást szomszédjával, mint belépett volna az NSG-be (2004).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik