Nagyvilág

Őrizetbe vettek egy Hamasz-vezetőt

Őrizetbe vették a Hamasz radikális palesztin mozgalom egyik magas rangú biztonsági vezetőjét a múlt héten a kairói repülőtéren - jelentette hétfői számában az al-Ahram című egyiptomi kormánylap.

Az újság írása szerint Mohamed Hamísz Dabábest azt követően fogták le, hogy Damaszkuszból az egyiptomi fővárosba érkezett.
Az al-Ahram egy meg nem nevezett biztonsági forrásra hivatkozva azt közölte: a palesztin illetékesről azt gyanítják, hogy az egyiptomi nemzetbiztonságra ártalmas tevékenységbe akarta ártani magát, így jelentős mennyiségű korszerű távközlési rendszerrel igyekezett üzérkedni.

Az egyiptomi biztonsági szolgálat már meghiúsított egy ilyen üzérkedési esetet, és a rendőrkézre kerültek közül ketten bevallották, Dabábes áll a művelet mögött.

A kairói napilap szerint a Hamasz-illetékes szemére vetik azt is, hogy januárban köze volt egy egyiptomi rendőr halálához, amikor a Hamasz-ellenőrzés alatt lévő Gázai övezet határán lövöldözés tört ki. Az al-Ahram emlékeztet arra, hogy akkoriban Dabábes volt az Egyiptom és a Gázai övezet közötti határon a biztonságért felelős parancsnok.

Kairó a radikális palesztin mozgalom számlájára írja azt is, hogy megszervezte azt a rakétatámadást, amelyet augusztusban indítottak az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigetről a dél-izraeli Eilat kikötővárosra. Az egyik rakéta a szomszédos jordániai Akabába csapódott be, és egy embert megölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik