Külföld

Megúszta a pápa a behajtási díjat

admin
admin

2010. 09. 17. 07:19

Mentesítette a belvárosi behajtási díj megfizetése alól XVI. Benedek pápa autóját a londoni polgármester.

A katolikus egyházfő, aki négynapos körúton tartózkodik Nagy-Britanniában, csütörtök este érkezett Skóciából Londonba, ahol a következő két napot tölti, és többször is különlegesen kiképzett járművével, a pápamobillal utazik majd az egyes hivatalos programok helyszíneire.

A jelenleg napi 8 fontos (2700 forintos) díjat minden négy- vagy több kerekű, belső égésű motorral hajtott, nem tömegközlekedési vagy egyéb közfeladatot ellátó jármű vezetőjének meg kell fizetnie, ha hétköznap reggel hét és este hat óra között kocsijával átlépi a brit főváros kijelölt övezetének határát. Az elektromos és hibrid üzemű autók, valamint a motorkerékpárok tulajdonosainak nem kell fizetniük, és természetesen a városi buszoknak, a mentőknek, a tűzoltóknak, a rendőröknek és a taxiknak sem.

A pápamobilra azonban a rendeletben meghatározott mentességek egyike sem vonatkozik. Ezért Boris Johnson, London konzervatív polgármestere a BBC beszámolója szerint külön kéréssel fordult a brit főváros tömegközlekedésének szervezéséért – és a díj beszedéséért is – felelős városházi cég, a Transport for London illetékeseihez, hogy méltányossági alapon péntekre mentesítsék a fizetési kötelem alól a katolikus egyházfő járművét.

A fizetős rendszert a munkáspárti Ken Livingstone honosította meg 2003-ban, a zsúfoltság és a légszennyezés csökkentésének jegyében. A behajtási díjat a tervek szerint januártól 10 fontra emelik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.