Nagyvilág

Bukarest: a románok nem “Európa bűnözői”

A románok korántsem minősíthetők "Európa bűnözőinek" a román belügyminiszter szerint.

A román állampolgárok által Franciaországban elkövetett bűnesetek és szabálysértések száma elhanyagolható mértékben nőtt az utóbbi évben, eltörpül a más országokból érkezettek bűncselekményei mellett – idézte a Gandul című lap Vasile Blaga román belügyminisztert.

A román lap a belügyi tárca vezetőjének a szenátorok előtt elhangzott beszámolója alapján ismerteti az ezzel kapcsolatos statisztikai adatokat. Blaga szerint a románok által elkövetett bűnesetek és szabálysértések száma tavaly összesen 4137, az idén 4174 volt. Ez elhanyagolható növekedés – adta értésre a miniszter. Felhívta a figyelmet, hogy a Franciaországban elkövetett bűncselekményeknek és szabálysértéseknek mindössze 1,2 százaléka tulajdonítható románoknak.

Az erdélyi Krónika vezércikkében kifejti: sokaknak okozhat meglepetést az európai fővárosokban, hogy Románia és Franciaország élesen szembekerült egymással romaügyben. Azzal, hogy Románia magát frankofón (franciául beszélő) országnak tekintette, elfogadta, hogy a francia érdekszféra része, vagyis úgy táncol, ahogy Párizsban fütyülnek – fűzte hozzá a kommentátor, emlékeztetve arra is, hogy e kötelékből persze Bukarest is bőséges hasznot húzott. “Enélkül aligha sikerült volna annak idején megszereznie Erdélyt vagy legutóbb az Európai Bizottság egyik legfontosabb tisztségét, a mezőgazdasági biztosi széket” – olvasható a cikkben.

Párizs most szembesül annak a következményeivel, hogy Románia annak idején nem érdem szerint csatlakozott az Európai Unióhoz – állapítja meg a cikkíró, aki szerint az országot úgy vették fel, hogy korábban nem készítette el a házi feladatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik