Nagyvilág

Komolyan tárgyaltak az izraeliek és a palesztinok

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök "alapvető kérdésekről folytatott komoly tárgyalásokat" kedden Egyiptomban.

“Abbász elnök és Netanjahu miniszterelnök továbbra is egyetértenek abban, hogy ezek a tárgyalások, melyek célja az összes alapvető kérdés megoldása, egy éven belül befejeződhetnek” – mondta George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyen. Mahmúd Abbász palesztin elnökön és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőn kívül jelen volt Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is.

A megbeszélések egy óra és negyven percen át tartottak. Clinton, Abbász és Netanjahu később, ebéd után meglepetésre még egy második tárgyalási fordulóra is összeült, ezúttal már vezető tanácsadóikkal együtt.

Az izraeli és a palesztin vezető először találkozott azóta, hogy 20 hónap szünet után, szeptember 2-án Washingtonban újraindultak a közvetlen közel-keleti béketárgyalások, azzal a kinyilvánított céllal, hogy a felek egy éven belül keretmegállapodást érjenek el.

A hat évtizedes konfliktus alapvető megoldandó kérdései közé tartozik egy jövendő palesztin állam határainak kérdése, Izrael biztonsága, a palesztin menekültek sorsa, Jeruzsálem státusa és az izraeli telepespolitika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik