Nagyvilág

Slota nem ismerné el Koszovót

Ján Slota - a szlovák külügyminiszterrel ellentétben - úgy véli, Pozsonynak nem szabad elismernie Koszovó függetlenségét.

Habár az ENSZ közgyűlése is úgy határozott, hogy a független Koszovó kihirdetése nem ütközött semmilyen jogi akadályokba, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota határozotttan leszögezte: Szlovákiának soha sem szabad elismernie Koszovó függetlenségét.

Ján Slota ezt azt követően hangsúlyozta, hogy Mikuláš Dzurinda külügyminiszter néhány nappal ezelőtt enyhített korábbi elutasító magatartásán, és úgy fogalmazott: “Soha sem mondta, hogy soha sem ismerik el Koszovót.”

Slota szerint az ENSZ és az Európai Unió országai Koszovóval kapcsolatban nyomást gyakorolnak Szerbiára, Szlovákia pedig nem engedheti meg, hogy egy európai országnak úgy sérüljön a területi integrációja, hogy abba az nem adta beleegyezését, ezért Pozsonynak szolidaritást kell vállalnia Belgráddal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik